Máréfalván még őrzik a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő kántálási szokást, az ünnep másnapján énekszóval köszöntik hozzátartozóikat, rokonaikat. Régen a gyermekek mogyorót és almát kaptak, a felnőtteket kaláccsal és borral kínálták. Manapság már az is előfordul, hogy nem szívesen fogadják a kántálókat. A népszokás ennek ellenére a községben tovább él, sőt idén egy udvarhelyiekből álló csoport úgy döntött, hogy feleleveníti azt. Pál Bíborka beszámolója. Kovács Katica néni 91 éves, és bár azt mondja, hogy az énekelés nem az erőssége, az ő emlékei őrzik a legrégebbi kántálási szokásokat Máréfalván. – Karácsony másodnapján, amikor besötétedett, ketten-hárman felkerekedtünk és volt, hogy térdig érő hóban indultunk el, hogy meglátogassuk a rokonságot és kántálva köszöntsük őket. Általában két éneket énekeltünk minden háznál, az otthoniak kaláccsal, borral, pálinkával kínáltak, és mentünk tovább. Utunkon többen csatlakoztak hozzánk, gyakran már egészen népesre bővült kis csapatunk, és így folytattuk a kántálást egészen éjfélig – emlékezik Katica néni. A téli népszokást a kommunista diktatúra tiltását követően egy székelyudvarhelyi szabadtéri betlehemezés alkalmával elevenítették fel újra a máréfalviak, ezt követően pedig 2004-ben a Polgár-Társ Alapítvány Élő örökség című projektjének keretében öttagú csoport alakult Máréfalván, akik összegyűjtötték a kántálóénekeket és szervezett csoportban újra házról házra jártak a faluban karácsony másodnapján. – Dénes Lajos tanított meg az énekekre, Katica néni pedig magának a szokásnak az újraélesztésében segített bennünket. A hagyományőrző csoport tagja még Lukács Erzsébet és Székely Anna is, mi így öten próbáljuk évről évre átnemesíteni a kántálás szokását Máréfalván – avatott be a részletekbe Lőrinc Zsuzsanna. A csoport tagjai karácsony előtt néhány nappal azért gyűltek össze az Artera Alapítvány székelyudvarhelyi székhelyén, hogy egy helybéli csoport felkérésének eleget tegyenek és újratanítsák őket a Máréfalván fennmaradt kántálóénekekre. A népszokás visszatanítása előtt azonban még régi emlékekről, gyermekkori történetekről faggattuk a jelenlévőket. – Gyermekekként mindig mogyorót, diót és almát kaptunk a kántálásért. Azért pedig, hogy a háziasszony véletlenül se feledkezzen bele, tréfás mondókával követeltük a jussunkat: „Tudom az asszonynak vagyon mogyorója / Ha nem ad belőle, hulljon el a haja” – osztotta meg velünk az egyik ilyen mondókát Lukács Erzsébet. Hasonló, a szájhagyomány útján fennmarad mondókák pedig még vannak, a következőt Székely Annától jegyezzük: „Szállj le kolbász a hijúból / Búj be tarisznyámba, / Egy pohár pálinkát / Loccsants be a hurkámba.” Ezeket a rímbe szedett kéregetőket még az ajtóban állva a kántálóénekeket követően kiabálták be a háziaknak a karácsony másnapján este érkezők. Máréfalván néhány évvel ezelőtt a falu végéről, Lukács Erzsébettől indult a kántálócsoport, és majdnem minden házba betértek, hogy a régi népszokást erősítsék és állandósítsák a faluközösségben. – Sajnos az is előfordult, hogy a háziak nem fogadták a kántálókat – tette hozzá Erzsike. A jelenlévők elmondása szerint a faluban tavaly már nem indultak útra a kántálók, de talán most a székelyudvarhelyiek kezdeményezésének köszönhetően új erőre kap a csapat. – Pár éve még egy székelyudvarhelyi tömbházban is kántáltunk. Az énekek hallatán szinte minden ajtóból kíváncsiskodók dugták ki a fejüket – emlékeznek a kántálók. Kovács Katica néni egy parajdi rokonlátogatás alkalmával idézte fel – a helyiek nagy csodálkozására – a kántálási énekek némelyikét, a községben ugyanis nem ismerik ezt a szokást. – Ilyen helyzetekben látszik igazán a civilszervezetek, egy kezdeményező személy ereje, aki ösztönzi és összefogja a közösséget a szokások gyakorlásában. Ma már csak szervezetten lehet a faluközösségekben fenntartani a régi szokásokat, az emberek érdektelenné váltak, zárkózottak, szükség van arra, hogy valaki ösztönözze őket és rámutasson a népi gyökerek értékére – összegzi tapasztalatait Lőrinc Zsuzsanna. Az Artera Alapítvány elnökének meggyőződése, hogy a fiatalokban ott él az az apró szikra, ami elég ahhoz, hogy a népszokások gyakorlása felé fordítsa őket. A máréfalviaktól néhány kántálóéneket gyűjtöttünk útravalóként: Leszállt az ég és föld királya, közénk az üdvnek hajnalán, Jászolban fekszik rongyruhában, ki mennyet, s földet alkotá. Légy üdvözölve Szent Karácsony, mert földre hoztad az eget. Elmúlik, ím a bűnnek éje, mert te az üdvöt hirdeted. Angyalok ajkán jött a híre, hogy földre szállt az új király, Pásztorok mentek Betlehembe, imádni Isten Szent Fiát. Légy üdvözölve kis Jézuska, ki földre hoztad az eget, Elmúlik ím a bűnnek éje, mert te az üdvöt hirdeted. * Betlehemi pusztán örvendetes hír van Az angyalnak szava az időben így szóla, az időben így szóla Pásztorok keljetek és gyorsan menjetek közel itt e helyhez. Pásztortárs minő hang ez, pásztortárs minő hang ez? Betlehemnek majorjában Jézus született. Pásztortárs nagy öröm ez, pásztortárs nagy öröm ez.