Amikor leírom a címet, számítógépem helyesírás-ellenőrző programja pirossal aláhúzza a szót, és helyette a mostan szóalakot javasolja. Nem csodálom, mert szótárainkban nemigen találjuk meg. A Magyar értelmező kéziszótárban benne vannak azonban a most és a mostan szóalakok, valamint az utóbbinak, amelyet a szótár népiesnek minősít, a különböző toldalékos alakjai. Íme: mostanáig, mostantól, mostantól, mostani, mostanság. Írásomban azért foglalkozom ezzel a szokatlan szóval, mert egy alkalommal egyik jó barátom telefonon keresett, s körülbelül ezeket mondta: „Hallgatjuk a rádiót, és a műsorban az egyik dalszövegből ez a sor üti meg a fülünket: »Vesszünk el a mostban!« Mi a véleményed erről?” Gyakran előfordul, hogy a hozzám nyelvhelyességi kérdéssel fordulóktól türelmet kérek, mert utána kell néznem az adott nyelvi jelenségnek, ugyanis pontos választ így hirtelenjében nem tudok adni. Most azonban azonnal kész voltam a válasszal, és azt feleltem, hogy semmi szabálytalan dolgot nem látok ebben a szóalakban, noha valóban szokatlan, a köznyelv nemigen él vele, a szó valószínűleg a dalszöveg írójának egyéni alkotása. Természetesen az a szó is állhatott volna helyette, hogy a jelenben. Ezt talán jobban elfogadná a nyelvszokás. Haragudni a szóra, főként elítélni azonban nem kell, hiszen a költők és a szövegírók gyakran élnek a szokatlan, kevésbé ismert vagy ismeretlen szavakkal, szóalakokkal. A nagy költőkre ez különösen jellemző; nyelvük, stílusuk ezáltal lesz egyéni. Hirtelenjében Ady Endre jutott eszembe, aki a Véresre zúzott homlokkal című versének első sorában írja: „A Mában élni a Jövőért, / Az Újnak tenni hitet.” Azt is megfigyelhetjük, hogy költőnk a ma, a jövő és az új közszavak toldalékos alakjait nagy kezdőbetűvel írja. Ezzel mintegy megszemélyesítve, szimbólumként emeli a versbe őket. Ezt az eljárást költői szabadságnak, idegen szóval poetica licenciának nevezzük. Természetesen sem Ady Endrével, sem más költőkkel nem akarom összehasonlítani a sláger szövegíróját, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy az említett szerző is a költői szabadság eszközével élt. Visszatérve a mostban szóra. Mint említettem, a szó alkotásában nem látok szabálytalanságot. A szóalak csak formailag tűnik pleonazmusnak, tudniillik hogy a határozószó határozóragot kap, de valójában nem az. A most ugyanis időhatározó ugyan, de az idézett dalban, ugyanúgy, mint az Ady-versben a ma, főnévként szerepel. Ezt nevezzük alkalmi szófajváltásnak. A -ban, -ben ugyan elsősorban a hely- és időhatározó ragja, de egyéb határozók kifejezésére is alkalmas. Az idézett dalszövegben külső állapothatározó, illetve annak egyik fajtája, amelyet egyes nyelvtanok körülményhatározónak neveznek. Erre utal A mai magyart nyelv című tankönyv (307. old.), amelyet a Magyar grammatika megjelenése előtt az egyetemeken is használtak. A mostban szó jelentését talán így fejthetnénk ki: ’a mostani körülmények között, a mostani helyzetben’. Lám csak, milyen gazdag a mi nyelvünk! Dóra Zoltán