enyhe eső
havazás
borús égbolt
Magyar októberek
Különleges hónap a magyarok számára, számunkra az október. Történelmünk két forradalma kötődik ehhez az őszi hónaphoz, az egyik a modern magyar nemzet születését eredményező 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, a másik pedig a sztálinista terror elleni forradalom és a szovjet megszállás ellen folytatott 1956-os szabadságharc. Október 6. gyásznap, az aradi tizenhármak kivégzésének napja; kegyeleti nap, amelyen az ártatlan áldozatokra emlékezünk. Október 23-án a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét, az 1956-os fegyveres felkelés kitörését ünnepeljük.
A rendszerváltásig az aradi vértanúkról csendben beszélhettünk, de emlékünnepséget tartani nem lehetett, az aradi Szabadság-szobor akkor még várfogságban volt. A szoborcsoport története is példázza a történelemszemlélet alakulását: Ferenc József császár és király megkoronázása után 1867-ben merült fel az emlékállítás gondolata Aradon, a vesztőhelyen, megvalósítására azonban 1890-ig kellett várni. Az avatóünnepséget a vértanúk kivégzésének napján tartották, az áldozatok családtagjainak jelenlétében, korabeli források feljegyezték Damjanich Jánosné, Schweidel tábornok lánya, valamint Leiningen tábornok fia részvételét, a szabadságharc tisztjei közül pedig Klapka György volt jelen. Az impériumváltás után azonnal felmerült a Zala György által készített emlékmű lebontásának gondolata. 1923-ban, hogy megóvják a rongálásoktól, bedeszkázták, majd 1925-ben elbontották és darabjait a vár árkában helyezték el. Valami csoda folytán megmaradtak a szoborkompozíció alakjai, és 1999. október 6-án a Magyarország és Románia között létrejött megegyezés alapján a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás folyamata is, majd újabb öt évet kellett várni, hogy 2004-ben új helyszínen ismét felállítsák a szobrot, vele szemben egy 9 méter magas diadalívet emeltek.
A negyvennyolcas események ideig-óráig még belefértek a pártállami ideológiába a kizsákmányolás és idegen elnyomás elleni harc okán, kiemelve bizonyos epizódokat, másokat mélyen elhallgatva, de az 1956-os események tabunak számítottak, legfennebb egy mondatot kaptak a történelemkönyvekben, ellenforradalomnak minősítve a budapesti, magyarországi történéseket. Arról meg végképp hallgatott mindenki, hogy 1956 Romániába is begyűrűzött, a magyar diákság, értelmiség körében élénk érdeklődés kísérte az eseményeket, a forradalom eszméi a román társaikat is megérintették. Az itteni megmozdulásoknak azonban kivégzésekben, súlyos börtönévekben mérhető hosszú böjtje volt, az áldozatoktól pedig mintegy három évtizedig nem lehetett beszélni. A rendszerváltás után nyílt lehetőség arra, hogy az ellenforradalom minősítés forradalom és szabadságharc szókapcsolattá nemesüljön, hogy az áldozatokra emlékezni lehessen, hogy a retorziók túlélői elégtételt nyerjenek, elismerésben részesüljenek.
Október számunkra tehát egyrészt a gyász, a kegyeleti emlékezés hónapja, másrészt pedig az október 23-i emlékezetes eseménysor ünnepének hónapja. Mindkettő fontos számunkra, mert közös nevezőjük az egyik legfontosabb érték, a szabadság megtestesítője.
Mára a szabadság fogalma átértékelődött, a szabadságot sokan szabadosságként értelmezik, ugyanakkor a deklarált és törvények által garantált szabadságjogokat felülírja a szegénység, az abból fakadó elvándorlási hullám, a fogyasztói magatartás felülkerekedése, a közösségi értékek háttérbe szorulása, az egyéni érdekek mögé sorolása. Mert a szabadság nem csupán az egyén szabadságát jelenti, hanem a közösségek szabadságát is.
Ezért fontos (valóban fontos?!) számunkra 1849 és 1956 októbere.
Sarány István
-min.jpg)
