borús égbolt
Magas színvonal a kutyahidegben
Kicsit tartottam attól, miként alakulnak majd a dolgok. Nem a kutyahidegtől féltem, sokkal inkább attól, nehogy kutyaszorítóba kerüljek, majd kutyául érezzem magam emiatt. Többször is felsoroltam magamban, milyen hibákat véthetek, de a vége mindig az volt, hogy legyintettem egyet: „A kutyafáját neki, miért pedálozok azon, hogy nem vagyok tisztában a szabályokkal, nem ismerem a fajtákat, először hallok a különböző kategóriákról, ráadásul mindössze egyetlen alkalommal voltam ilyen rendezvényen, és annak is már két éve. Egy kutya… Ha menni fog, akkor oké, ha nem, akkor nyilván annyira nem fényes a helyzet, de legalább tisztában leszek a határaimmal.”
Nagyjából ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben a Gyergyócsomafalván negyedik alkalommal rendezett kutyafogathajtó verseny előtt. Már két évvel ezelőtt is nagy élmény volt számomra a rendezvény – főleg mert azelőtt élőben sosem láttam ilyesmit –, az idei azonban még annál is különlegesebb volt, ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy a szervezők rám gondoltak a bemondó személyét illetően. Igencsak elgondolkodtatott a felkérés, mert itt se ütő, se korong, se labda, kutya és szán viszont annál több, és mint említettem, nagyjából annyira voltam tisztában a szabályokkal, mint a harangöntés folyamatának részleteivel.
Üsse kavics, egyszer élünk, belementem.
Papírok névsorral, kategorizálva, szépen, ügyesen, ahogy kell, újabb papírokon pedig néhány versenyző, azaz hajtó – „szaknyelven” musher – eddigi eredményei. „Így már sokkal könnyebb lesz” – gondoltam magamban, és ha nem is volt annyira profi a dolog, elég elfogadhatóra sikeredett. Mindenesetre magammal szemben inkább voltam elégedett, mint csalódott.
Néhány aranyköpés is becsúszott a történetbe, a legviccesebb pedig épp akkor született, amikor a háttérből segíteni akartak. Bemondtam, hogy indul a következő versenyző, a hátam mögül pedig valaki besúgta, hogy kolozsvári – mindezt összesítettem, a hangszórókon pedig azt hallotta a nézősereg, hogy „a versenyző most indult el Kolozsvárról”.Mondanom sem kell, eléggé sikerült ezzel feloldani a hangulatot, nem mintha addig panasz lett volna arra.
Pontosság, odafigyelés, következetesség, és maximalizmus – ha néhány szóban kellene összefoglalnom Baróti Botond főszervező és csapata munkáját, az nagyjából így hangzana. A legapróbb részletekre is igyekeztek odafigyelni, így az eget ugyan ezúttal nem festették le a csomafalviak, de olyan versenyt sikerült lebonyolítaniuk, amelyre azt hiszem, mind a község, mind Gyergyószék büszke lehet. Bizonyára a szervezők is kutyafáradtak voltak a második nap végére, hisz sokszor kellett kutyafuttában döntéseket hozni, de remélem, ők is elégedettek voltak, mert amit véghezvittek, az bizony nem kutyagumi.
Kertész László
