– Milyen tanulmányi utat járt be az alapképzéstől a doktori képzésig, és mi motiválta a választásaiban?

– A Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karán végeztem az alapképzést román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szakon, ezzel párhuzamosan pedig az I. szintű pedagógiai modult is elvégeztem. Ezt követően Brassóban, a Transilvania Egyetemen folytattam tanulmányaimat mesterképzésen, ahol a II. szintű pedagógiai modult is teljesítettem. Jelenleg szintén a Transilvania Egyetemen doktorálok. A szakválasztásom mögött nagyon erős belső motiváció állt: mindig is tanár, pontosabban romántanár szerettem volna lenni. A szakmaválasztási motivációm gyökereit valahol a gyermekkoromban kell keresni. Az általános és középiskolát román szakon végeztem Csíkszeredában, miközben a magyar nyelv alapjait otthon igyekeztem minél alaposabban elsajátítani. Már általános iskolásként felfigyeltem arra, mekkora nehézséget jelent sok gyermek és fiatal számára a román nyelvtudás hiánya. Nyolcadikos voltam, amikor egy színjátszópróba szünetében egy tizenkettedikes lány megkért, segítsek neki megérteni a Baltagul című regényt dolgozatírás előtt. Tanulta ugyan az anyagot, de nem értette. A legjobb tudásom szerint próbáltam emberközeli módon, érdekesen elmagyarázni neki a művet, hogy később, akár stresszes helyzetben is, legyen mihez visszakapcsolnia az emlékeit. Hónapokkal később, az érettségi után megkeresett, és elmondta, hogy éppen a Baltagult kapta. Azt mondta, a vizsga közben végig a fülében csengett mindaz, amit akkor mondtam neki. Hatost kapott, és nagyon boldog volt. Az ő sikerét én is sikerként éltem meg. Akkortájt sokat gondolkodtam azon, hogy Hargita megyében sok tanuló kívülről próbálja megtanulni a román szövegeket, anélkül, hogy valóban értené, mit tanul. Ha pedig nem értik, hamar elfelejtik, vagy könnyen összezavarodnak. Egyre világosabbá vált számomra, hogy a román nyelv alapismerete nélkül a magyar fiatalok, különösen a székelyföldiek, könnyen egy ördögi körbe kerülhetnek. Lehetnek jó jegyeik más tantárgyakból, de ha románból nem sikerül megszerezniük az átmenőjegyet az érettségin, az álmaik könnyen derékba törhetnek. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor szakmát és egyetemet választottam.

– Miért választotta annak idején a Sapientia – EMTE alapképzését?

– A családom egy része Kolozsváron él, ők már középiskolás koromban is próbáltak odacsábítani, később pedig az egyetemi továbbtanulás kapcsán is felmerült ez a lehetőség. Édesanyám egyik barátnője, aki jó nevű ügyvéd Bukarestben, a jogi pályát és a fővárosi állami jogi egyetemet javasolta számomra. Engem azonban nem vonzottak a nagyvárosok, és nem szerettem volna elszakadni Hargita megyétől. Úgy gondoltam, hogy mivel itt tapasztaltam meg a román nyelvvel kapcsolatos problémákat, itt szeretnék hozzájárulni azok megoldásához is. Ehhez pedig még jobban meg kellett ismernem az itteni helyzetet. Jelentkeztem a Sapientiára, és ösztöndíjas lettem. Természetesen voltak félelmeim is. A Sapientia magyar nyelvű egyetem, és bár román–angol szakot választottam, voltak magyar nyelvű tantárgyaink is. Én pedig addig soha nem vettem részt magyarórán. Leginkább a helyesírástól tartottam. Annál nagyobb öröm volt számomra, amikor dr. Lajos Katalin tanárnő azt mondta, hogy amíg nem hallotta tőlem, nem is feltételezte volna, hogy nem tanultam iskolában magyarul. Ezekkel a szavakkal visszaadta az önbizalmamat. Már elsőéves koromban elkezdtem tapasztalatokat szerezni a tanítás terén. Egyik legkedvesebb egyetemi tanárom, dr. Tódor Erika felajánlotta a lehetőséget, hogy tanársegéd legyek a hétvégenként szervezett érettségi felkészítőkön. Ezeket Juhász András Réka tanárnő tartotta, akinek a tanítási módszerei teljesen lenyűgöztek. Úgy magyarázott, hogy azt egyszerűen nem lehetett nem érteni. Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, amikor nekem is átadta a szót, és én is taníthattam. Másodéves koromban még folytattuk az érettségi felkészítőket a Sapientián, majd a második félévtől a Spektrum Oktatási Központ keretében kezdtem románórákat tartani. Ezzel párhuzamosan pályázati anyagok fordításával is megbíztak. Bár nagyon kimerítő időszak volt, ezek a tapasztalatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az lehessek, aki ma vagyok.

– Volt olyan oktató vagy tantárgy, amely különösen nagy hatással volt Önre? 

– Úgy gondolom, hogy egy tantárgyhoz való viszonyt nagyon sokszor a tanár személyisége és hozzáállása határozza meg. A Sapientián minden tanáromtól nagyon sokat tanultam – és itt nemcsak a kurzusok anyagára gondolok, hanem a szakmaiságra és az emberségre is. Dr. Lajos Katalin tanárnőt már említettem, de mély nyomot hagytak bennem dr. Prohászka Boróka, dr. Pál Enikő és dr. Tomonicska Ingrid tanárnők, valamint dr. Pap Levente tanár úr is. Szándékosan említem utolsóként a példaképemet, mentoromat és vezetőtanáromat, dr. Tódor Erika tanárnőt, akinek kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Személyisége, szakmaisága, embersége és kurzusai irányt mutattak számomra – az ő hatására lettem nyelvész.

– Miben segítette a Sapientián szerzett tudás és tapasztalat a későbbi akadémiai pályáján?

– Az alapképzés után megpályáztam egy romántanári állást, és tanítani kezdtem Csíkszentmártonban, a Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában. Ezzel egy időben felvételiztem a Transilvania Egyetem román nyelv és irodalom – identitás a multikulturalizmusban mesterképzésére. A mesterképzés során megtapasztaltam, hogy a Sapientián szerzett ismeretek valóban előnyömre váltak. Voltak olyan kurzusok, ahol egyértelműen bebizonyosodott, hogy a más egyetemi központokból érkező társaim nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyekkel minket a Sapientián felvérteztek. Ez jó ok volt arra, hogy büszke legyek arra az egyetemre, ahonnan érkeztem. A disszertációm alapgondolatát az egyetemi záróvizsgám témájából merítettem. Vezetőtanárom, dr. Gheorghe Mihaela Dana lelkesen fogadta az ötletet, mivel a téma új irányt nyitott a szociolingvisztika terén.

– Hogyan született meg a döntés, hogy doktori képzésre jelentkezzen, és kik vagy milyen tényezők befolyásolták ebben?

– Már az alapképzés alatt megfogalmazódott bennem, hogy doktorálni fogok. Óriási példaként állt előttem dr. Tódor Erika tanárnő és dr. Pap Levente tanár úr, akitől szintén rengeteg bátorítást kaptam az egyetemi évek alatt. A mesterképzés záróvizsgáján a disszertációm témája elnyerte a Transilvania Egyetem bölcsészkarának vezetősége tetszését, és doktori témaként is kiírták. Mivel ez az én témám volt, magától értetődőnek tűnt, hogy folytassam a tanulmányaimat és a kutatást. Vezetőtanárom, dr. Răzvan Săftoiu nagy érdeklődést mutatott a téma iránt, és azt javasolta, hogy pragmatikai szempontból is bővítsem ki a kutatás nézőpontját.

– Mi volt a legnagyobb kihívás a doktori tanulmányai során? 

– A tanulmányaimmal kapcsolatban igazából nem éreztem különösebb nehézséget. Tudom, mit szeretnék csinálni, és azt is, hogyan szeretném csinálni. A doktori dolgozat előkészítése jelenleg is folyamatban van, és érdekfeszítő munka, amely rengeteg megfigyelésen és kutatáson alapul. A nehézséget inkább az jelenti, hogy mindez nagyon sok időt vesz igénybe – akárcsak a tanári munka, amelyet igyekszem szívvel-lélekkel végezni. A kettőt egyszerre végezni nagyon fárasztó. Sokan azt gondolják, hogy a tanároknak sok szabadidejük van, de ez téves elképzelés. Általában késő estig javítok, teszteket vagy feladatlapokat készítek elő. Számomra kihívást jelent úgy kutatni és vizsgákra készülni, hogy közben vizsgatantárgyat is tanítok. Kötelességemnek érzem, hogy a tanítványaim egy pillanatig se érezzék: fáradt vagyok, ideges vagyok, vagy nincs elég időm. Mindig arra bátorítottam őket, hogy keressenek meg telefonon vagy Messengeren, akár délután, akár hétvégén is, ha elakadnak a tanulásban. Ezt a példát láttam a Sapientián a tanáraimtól, és ezt szeretném továbbvinni.

– Volt olyan időszak, amikor elbizonytalanodott? Hogyan sikerült túllendülnie ezen?

– A tanulmányaimmal kapcsolatban soha nem bizonytalanodtam el, de volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, nincs erőm folytatni. Különösen nehéz volt összeegyeztetni az osztályfőnöki feladatokat, a tanítványaim vizsgafelkészítését és a saját vizsgáimra való készülést. Egy másik nagy kihívást a kutatásomhoz szükséges hanganyagok lejegyzése jelentette. Ezeket nem egyszerűen le kellett írni: az írott szövegnek élethűen kellett visszaadnia a beszédet, a hibákkal, interferenciákkal, hanglejtéssel és a beszéd dallamával együtt. A lejegyzett szövegeket egy kicsit a kottához hasonlítanám. Volt, amikor úgy éreztem, nincs több erőm folytatni. Ilyenkor azonban az ember a belső tartalékainak köszönhetően általában még egy kicsit bírja. Ennek a „kicsinek” köszönhetően most már elmondhatom, hogy hála Istennek, megvagyok vele.

– Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az akadémiai pályán?

– Szerintem az akadémiai pályán való sikerhez a szakmai tudás mellett nagyon fontos az emberi oldal is. Kell hozzá kíváncsiság és alázat, kitartás és belső motiváció, mert a kutatás sokszor hosszú és kihívásokkal teli folyamat. Fontos, hogy az ember tudjon tanulni a kudarcokból, nyitott maradjon az új gondolatokra, és képes legyen együttműködni másokkal. Emellett az empátia, a hitelesség és a tudás továbbadásának képessége is meghatározó része egy sikeres akadémiai pályának.

– Ha lehetősége lenne újra végigjárni ezt az utat, változtatna valamin a tanulmányai vagy a szakmai pályafutása során?

– Ha újrakezdhetném… semmit… semmit nem változtatnék sem a tanulmányi, sem pedig a karrierutamon. A saját hibáimból kiindulva talán egy kicsit jobban figyelnék az időbeosztásomra. 

– Milyen tervei vannak a doktori képzés befejezése után?

– A doktori képzés befejezése után először szeretnék egy kicsit fellélegezni és megpihenni. Vágyom már egy olyan időszakra, amikor nem a következő vizsgán jár az eszem, hiszen lassan tíz éve folyamatosan vizsgázom – kezdve az érettségivel. A magánéletemben is szeretnék eredményeket elérni, hiszen a karrier nem zárja ki a jól működő család lehetőségét. Természetesen a kutatást is folytatni szeretném, mert bár Romániában voltak próbálkozások a magyar anyanyelvű gyermekek román nyelv és irodalom tantervének jó irányú módosítására, nap mint nap azt tapasztalom, hogy ezen a területen még bőven van tennivaló. A kisebbségi oktatás tantervei elméletben fokozatos nyelvi fejlődést írnak elő: a gyermekeknek az alapvető szavak és egyszerű mondatok használatától el kellene jutniuk a magabiztosabb, folyamatosabb kommunikációig. A gyakorlatban azonban Székelyföldön ez sokszor nehezen valósul meg, hiszen a tanulók jelentős része csak az iskolai románórákon találkozik aktívan a nyelvvel. Éppen ezért tartom fontosnak az interaktív, játékos módszereket, amelyek oldják a kommunikációs gátlásokat, bővítik a szókincset, és bátrabb nyelvhasználatra ösztönzik a diákokat. Én sokat játszom a tanítványaimmal; például nagyon szeretik az Activityt, és látom, hogy a játék révén valóban látványosan fejlődnek. Nemcsak a szókincsük gyarapodik, hanem bátrabban is beszélnek. Ha elakadnak, egyszerűen helyettesítik a szót a magyar, ritkábban az angol megfelelőjével, és játszanak tovább, miközben fokozatosan legyőzik a kommunikációs gátlásaikat. Ezeknek a játékos óráknak természetesen a saját időmmel „fizetem meg az árát”, hiszen a tananyagot a tanév végéig be kell fejezni, a vizsgatételek pedig a tanterv szerint készülnek. Éppen ezért nagy hangsúlyt helyezek a nyelvtanra is. Úgy tartom, hogy a nyelvtan a nyelv matematikája: egy egzakt rendszer, amelyet ha jól elsajátít a tanuló, biztos pontokat szerezhet a vizsgákon. A tanítványaimmal együtt én magam is sokat fejlődtem. Beszélgetésünk elején említettem, hogy nem tanultam iskolában magyarul. Bár a beszéd, az írás és a helyesírás terén idővel rendet tettem a magam háza táján, ahhoz, hogy érthetően magyarázhassam el a román nyelvtant, gyakran hozok példákat a magyar nyelvtanból is. Ehhez pótolnom kellett a hiányos ismereteimet, így végül azt a hiányosságot is sikerült kipipálnom, amelyet a magyar nyelvtannal kapcsolatban éreztem.

– Milyen témán dolgozik jelenleg? Hogyan látja a saját kutatási területének jövőjét? 

– Jelenleg egy szociolingvisztikai és pragmalingvisztikai kutatáson dolgozom, amelynek keretében magyar–román interferenciákat elemzek egy általam összeállított korpusz alapján. A korpuszba írásos és beszédalapú, A1-es és A2-es szintű szövegeket gyűjtöttem. Úgy gondolom, hogy a kutatásom eredményei új irányelveket mutathatnak a nyelvészet és az oktatás terén is. A nyelvészetben kevés olyan korpuszalapú kutatás van, amely a román mint második nyelv elsajátítását vizsgálja, az oktatásban pedig a kiegészített módszertani ismeretek hozzájárulhatnak megfelelőbb oktatási eszközök kialakításához.

– Milyen szempontból más a doktori képzés az alapképzéshez vagy a mesterképzéshez képest?

– A doktori képzés alapvetően abban különbözik az alap- és mesterképzéstől, hogy a középpontjában már nem elsősorban a tudás elsajátítása, hanem új tudományos eredmények létrehozása áll. Míg az alapképzés és a mesterképzés főként strukturált ismeretátadásra és szakmai kompetenciafejlesztésre épül, addig a doktori képzés önálló kutatómunkát, kritikai gondolkodást és tudományos innovációt vár el a hallgatótól. A doktorandusz nem csupán követi a szakirodalmat, hanem aktívan hozzájárul saját szakterületének fejlődéséhez. Ha pedig ezek a kutatások nemcsak a nyelvészet fejlődését szolgálják, hanem a következő nemzedékek javát is, az különös értelmet ad a doktori munkának. Ilyenkor a kutatás túlmutat az elméleti kereteken, és valódi társadalmi értéket teremthet.

– Mit tanácsolna a jelenlegi sapientiás hallgatóknak, akik hasonló pályát fontolgatnak?

– Elsősorban a végzős középiskolásoknak üzenném: válasszák bátran a Sapientiát, mert a versenyképes szaktudás mellett teljesen anyanyelvű tanulmányi és adminisztrációs környezetet biztosít, miközben rengeteg gyakorlati tapasztalatot és nemzetközi lehetőséget is nyújt. Azoknak a hallgatóknak, akik hasonló pályát fontolgatnak, azt javaslom, hogy alaposan gondolják át a döntésüket, és csak akkor lépjenek pedagógusi pályára, ha valóban elhivatottságot éreznek a szakma iránt. Általában pedig minden pályaválasztás előtt álló fiatalnak azt tanácsolom, hogy figyeljen arra a belső hangra, amely – néha egészen halkan – megsúgja, milyen szakma illik igazán az egyéniségéhez. Ha az ember hivatásból végzi a munkáját, könnyebben gyűri le a nehézségeket, és sokszorosan tud örülni az eredményeknek.