Az már köztudott, hogy a múlt hét elején a parlamentben elfogadták a honatyák nyugdíj jellegű különleges illetményére vonatkozó törvényt, és azt meg is küldték kihirdetés végett az államelnöknek. Eléggé körülményes, kacskaringós utat járt be ez a törvény, ugyanis kétszer kellett elfogadni, mert annak idején az államelnök, Klaus Johannis megtagadta kihirdetését, és újratárgyalás végett visszaküldte a parlamentnek. Az államelnöki kifogásokat, fenntartásokat elolvasták ugyan, de nem szívlelték meg, mert a törvényt majdhogynem eredeti formájában küldték vissza az államelnöknek. Több mint valószínű, hogy azt kénytelen lesz kihirdetni, mert aligha állhat módjában alkotmányossági aggályok megfogalmazása. Ezzel a törvénnyel mintha kicövekelték volna az útját egy másik hasonló jellegű törvénynek is. A helyi választott elöljárók – polgármesterek, alpolgármesterek, megyeitanács-elnökök és a megyei tanácsok alelnökei – esetében nyújtható különleges nyugdíj jellegű pótlékra vonatkozó törvényről van szó, amelyet hétfőn szavaztak meg a szenátusban. Úgy tudni, hogy ezt a törvényt is megküldték már az államelnöknek, kihirdetésre. Nem részleteznénk a törvény előírásait, csupán annak lényegét vázoljuk: azok a polgármesterek, alpolgármesterek, megyeitanács-elnökök, valamint a megyei tanácsok alelnökei, akik betöltik a mindenkor hatályos nyugdíjazási korhatárt, mandátumuk befejeztével jogosultak lesznek különleges illetményre, azaz nyugdíj-kiegészítésre. Már amennyiben nem választják meg őket újra. A szenátus plénuma ezt a törvényt 86 szavazattal fogadta el, a jegyzőkönyvbe csak egyetlen ellenszavazat került. Igaz viszont, hogy a liberális párt szenátorai nem szavaztak, hanem kivonultak a teremből – már előzetesen tudni lehetett, hogy nem támogatják ezt a törvényt, sőt ellenzik. A törvény vitája során Mircea Dobra liberális szenátor többek között azt hangoztatta, hogy a törvénykezdeményezést senki sem vállalta magára, azt nem támogatta a kormány, a képviselőházban pedig hallgatólagosan fogadták el. Tehát szerinte senki sem vállal felelősséget a törvényért. Szemrehányást tett olyan tekintetben is, hogy ez a törvény most, a honatyák mandátuma befejezésének közeledtével került napirendre, és ez a „gondoskodás” furcsállandó. Hozzáfűzte, hogy a béreket kell javítani, és nem egyes kategóriák számára anyagi jellegű előjogokat biztosítani. A liberális párt szerint „a polgármesterek érdemeinek elismerésére nem a nyugdíj-kiegészítés jelenti a megoldást”. Lehet, hogy sok igazság van ezekben a szavakban. Amúgy a szóban forgó különleges illetmény megindokolása tekintetében elhangzott olyasmi is, hogy azért indokolt egy ilyen jellegű nyugdíj-kiegészítés, mert az érintett helyi elöljárók esetében hatályos törvények tiltják az álláshalmozást, olyan másabb tisztségek és funkciók betöltését, amelyért javadalmazás jár – a didaktikai tevékenység és az esetleges szerzői jogdíj kivételével. Másképp fogalmazva, nekik a jövedelemszerzés tekintetében igen beszűkült a mozgásterük. Lényegében hamis ez az érvelés, mert azt elfogadva akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy Romániában csak álláshalmozás, mellékkereset révén lehet megélni. Ami sajnos sok esetben igaz, de azért általánosítani nem lehet, mint ahogy azt sem lehet állítani, hogy bárkinek módja és lehetősége van az álláshalmozásra, mellékjövedelem realizálására. Szem előtt tartva mindezt, nem túlzás azt állítani, hogy több mint vitatható az elöljárók számára anyagi előjogot biztosító törvény. Már csak azért is, mert az 550 és 1300 lej között mozgó nyugdíj-kiegészítés akkora összeg, amely a hazai nyugdíjasok legalább felének nyugdíjkvantumát is meghaladja. Ne feledjük, országunkban jelenleg az átlagnyugdíj értéke a 800 lejt sem éri el… Van még egy érv: senki sincs arra kényszerítve, hogy induljon a helyhatósági választásokon bizonyos tisztségek megszerzéséért. Aki pedig indul, illetve hajlandó megküzdeni a választási csatában például egy polgármesteri tisztségért, az tisztában kell legyen azzal is, hogy rá majd milyen jogkörök és milyen felelősségek hárulnak, és azt anyagilag hogyan ellentételezik a mindenkori hatályos jogszabályok. Akit pedig esetleg érzékenyen érinthet az anyagi vonzat, annak előzetesen kell alaposan tájékozódnia, és nem utólag arra panaszkodnia, hogy a polgármesteri illetményből nem lehet megélni. De ha ez így igaz, akkor mit is állíthat az, akinek a minimálbérből kell megélnie, vagy a polgármesteri illetménynél jóval kevesebb pénzből? Igaz, a polgármester felelőssége is nagyobb, mint annak a személynek, mint aki minimálbérből kénytelen megélni. De ne ragozzuk tovább ezeket a feltételezéseket, maradjunk annyiban, hogy aki a közért kíván tenni, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mivel jár, milyen vetületei vannak. Vonhatnánk másabb párhuzamot is, amelyet lehet, egyesek nem tartanak szerencsésnek. Kedden a képviselőházban elutasították a megyénkbeli szociáldemokrata képviselő, Mircea Duşa kezdeményezését, mely szerint a polgármesterek és a megyei tanácselnökök hivatalból veszítsék el mandátumukat, ha nem viselik a román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja. Örvendetes ez az elutasítás, mert végső soron aberrációról van szó, olyan jellegű kötelezettségről, amely nem függ össze a polgármesteri hatáskör gyakorlásával. S igaza volt annak az RMDSZ-es honatyának, aki azt állította, hogy „egy választott tisztségviselő nem a zászlók kihelyezéséért kapott mandátumot, hanem a helyi közösség érdekeinek képviseléséért”. Parafrazálva ezt a kijelentést, azt is mondhatnánk, hogy az a polgármester a helyi közösség érdekképviseletét nem azért vállalta fel, hogy majd egykor nyugdíj-kiegészítésben részesülhessen. Hecser Zoltán