Hirdetés

Közös filmélménnyel indul az év Székelyudvarhelyen

HN-információ
Az udvarhelyi filmklub klasszikus alkotásokkal csábítja a vásznak elé a közönséget: a Mozgóképszínház Filmestjeit a Felső Gé kávéházban szervezik meg, heti rendszerességgel. A programsorozat nyitó vetítését január 5-én tartják, 18 órától. A kávéház tulajdonosa, Szécsi Zsolt ismertette, milyen újdonságokkal készülnek az idei évadban.   Az elmúlt két évben, komoly közönségréteget mozgatott meg a közösségi mozizás élménye Udvarhelyen, illetve a környező településéken. Szécsi szerint rendszeresen érkeztek az érdeklődők a vetítésekre Székelykeresztúrról, Felsőboldogfalváról, Máréfalváról, és Farkaslakáról is. – A program célja, hogy hétköznaponként szánjunk időt olyan filmekre, amelyek a mozik repertoárjában már nem szerepelnek, vagy nem számítanak menőnek – mondta Szécsi, hozzátéve: – A régmúlt nagy filmjeit szeretnénk egy minél nagyobb közönségnek bemutatni; elsősorban azokat a műveket, amelyek otthon nem érhetők el, vagy nem szánnánk időt a megnézésükre. A kezdeményezés Fábián Andortól ered, aki az első filmestek szervezőjének nevezhető a kávéházban. Az évek során, a programsorozat átesett némi változáson. – Egy modernebb változatban gondoljuk újra a mozizás gyakorlatát, teljes mértékben reformáljuk, illetve a saját életünk, vagy a város képére formáljuk az igényeket – hangsúlyozta. Az új évadban, a szervezők alapos munkával válogatják ki a megfelelő alkotásokat – számos külföldi kocsmamozi műsorát tekintik meg, majd abból kerülnek ki az aktuális tematikához igazított filmek. Mindig alkalmazkodnak egy kérdéskörhöz: az elmúlt években megszervezték a kívánságok hónapját, amikor a nézők választhattak filmet; a sorozatokat bemutató hónapot; a magyar, majd a westernfilmek hónapját; és az Oscar-díjra jelölt filmek hónapját. A januári vetítéseket még nem helyezték tematikus keretek közé, de a február várhatóan ismét a nézők kívánságait helyezi fókuszba, tudtuk meg a tulajdonostól. Amíg tart a téli időszak, elgondolkodtató művészfilmeket láthat a közönség. A vetítések nyáron a teraszon folytatódnak, elsősorban könnyed vígjátékokkal. – A helyszín megváltoztatásával, a teraszos mozizás kivitelezésével, egy másik célkitűzésünk, hogy a kertmozi kultúráját is életben tartsuk – hangsúlyozta a tulajdonos. A nyári hónapokban a vetítések kezdő időpontja is módosulni fog. A vetítések technikai kivitelezése egy külsős személy közreműködésével valósul meg. Az új évad első filmje Sean Penn 2007-es amerikai drámája, Emile Hirsch főszereplésével. Az Út a vadonba (Into the Wild) című alkotás a 22 éves Christopher McCandless kalandjait mutatja be, aki a diplomaosztást követően, a jövedelmező szakmai fejlődés helyett a boldogságkeresést választja. Nem intergálódik a felszínes társadalomba, ehelyett nyakába veszi a világot; csavargó, önellátó életmódba kezd; végül a természetben találja meg a harmóniát. A filmvetítéseket szerdánként tartják, a belépés minden alkalommal díjtalan.

Miklós Dalma

  Újra találkoznak az elszánt mozirajongók     Fotó: Szécsi Zsolt archívuma


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!