Korunk arculatát igen markánsan jellemzi a sok megkérdőjelezés, a sutba dobott erkölcs és a régi értékek felrúgása mellett – illetve ezek következményeként megjelenő – súlyos tekintélyhiány. A „semmi sem szent”, a „mindenki egyforma” elve, a normák és az erkölcsi szabályozás hiánya természetszerűleg vezetett a tekintély teljes lerombolásához. Ami persze kezdetben még szimpatikus is lehetett, mert a becsontosodott, súlyosan idejétmúlta gondolatokat hirdető vagy az önkényeskedő tekintély bukása valóban sok mindennek és mindenkinek jót tett, utakat és lehetőségeket nyitott meg. Ám a mindenféle tekintély megszűnése igen sok kérdést vet fel és kellemetlen jelenségeket idéz elő. A tekintélynek két jelentése van, illetve lehet, hogy már csak volt. A tekintély egyrészt egy funkció és/vagy szerep adta hivatalos jog az irányításra, a parancsolásra vagy a döntésre. Másrészt olyan személyt jelöl, akinek széles körű tudása van egy vagy több tárgykörben, ezért a tudását és véleményét széles körben elfogadják, sokszor alapul veszik, azaz ő szaktekintély. Az első jelentése félig-meddig még érvényesül, de súlyosan megnyirbálva és ennek minden következményével. Mert ma már büntetlenül le lehet járatni állam- és kormányfőt, mindenféle igazgatót és vezetőt, vagy némely lejáratja saját magát – egyre megy. És ennek egyenes következményeként az általuk bevezetett szabályok, törvények, rendelkezések, parancsok megkérdőjelezhetők, megkerülhetők, kijátszhatók, vagy annak tüntethetők fel, mert látszólag vagy valóban nincs erkölcsi alapjuk ilyeneket megkövetelni. De akkor mi lesz a társadalmi renddel? Ami a szakmai tekintélyt illeti, ma már az internetezők (de nem csak!) jelentős hányada úgy gondolja, hogy jobban ismeri – mert megkeresi és elolvassa, vagy megkérdezi a szomszédot – a betegségeket, a jogait (nem föltétlenül a jegszabályokat!), a természetet, minden tudományt, közöttük különösen a pszichológiát, mint az azokat művelő szakemberek. És ha az esetek jó részében (ilyen-olyan meggondolásból) nem száll szembe nyíltan a szakival, a háta mögött annál élénkebben bírálja és leszólja. Ráadásul ez a bizalmatlanság és ostoba mindentudás a hiszékenység melegágya, melyben gyönyörűen kikel a miszticizmus, az ezotéria és a dajkamesék média és szomszédok által elvetett csírája. Vajon kinek jó ez? Albert Ildikó