Mivel a skizofréniáról írva említettem a fogalmat, hadd álljak meg nála egy pillanatra, hisz a jelenség, amit fed, szintén eléggé elterjedt mai világunkban, de régebb sem volt ritka jelenség. Alapjában nagyon helytelen magatartást és nevelési attitűdöt jelöl. A lényege a szülő ellentmondásos magatartása és paradox elvárása a gyerekkel és bizonyos helyzetekkel szemben. A következménye pedig, hogy az alig alakuló, ám rendkívül fogékony gyermeki személyiség minden oldalról kellemetlen élményeket kap. A szeretet nélküli szülő jellemzője (akiből sokkal több van, mint gondolnánk, vagy mint ahányan elismerik!), akinek elutasítását a gyerek pontosan érzékeli – ellentétben a közhittel, amely szerint a kisgyerek nem tudja, nem érti, ami körülötte történik. Pedig már a csecsemő is érzékeli az anya és a környezet hangulatát, lelkiállapotát, a hangsúlyokat, a mimikát, a gesztusokat. Néha sokkal jobban olvas belőlük, mint a felnőtt, akit már rég elbizonytalanított a nevelés és a társadalom! A szülők érzelmi elutasítására a gyerek kétféleképp reagálhat: vagy maga is elutasító lesz, akkor ezért büntetik (mert elhúzódik, ellöki, „nem szereti” a szülőket, azaz ő egy elfajzott gyerek már ilyen kiskorában), vagy szeretetteljesen közeledik, ám ilyenkor a szülő önkéntelen elutasító jelzései (mechanikus reagálás, másfele figyelés, mással foglalkozás, mosolytalanság) sérülést okoznak a gyerekben. Nagyon finom folyamatokról van szó, amelyeknek csak a következményeire szoktak felfigyelni. A bűntudatos szülők (mert ilyenek is vannak közöttük), akik néha szeretetrohamokkal vagy mindent megengedéssel kompenzálják (túl) a ridegségüket, ha lehet, még tetézik a gyerek bizonytalanságát. Ugyanez a kettősség áll fenn akkor is, amikor a szülők ellentétes megnyilvánulásokkal reagálnak bizonyos helyzetekre. Ez az egyszerű képmutatás: otthon lelkesen ócsárolja az édesanya az anyósát, undorodik ajándékaitól, kikapja a gyerek kezéből a csokit, mert az rossz, s a mama képtelen rendesen ügyelni rá. Aztán amikor találkoznak, puszilja anyósát, odatolja a gyereket is, majd a gondjaira bízza azt. Ha a gyerek ragaszkodik majd a nagymamához, akkor hálátlan kölyök, ha nem szereti, ha elutasítja, hogy odamenjen, akkor meg szófogadatlan. Később ugyanezt jelenti a zsarnoki, de megengedőnek álcázott nevelés: a szülők megfellebbezhetetlen követelményeket állítanak föl, de azt sulykolják a gyerekbe, hogy ezeket „szabad akaratából” kell betartania! A kettős kötés jellemzi művelőjét és súlyosan károsít. Albert Ildikó