A sorozat első két része után többen megkerestek – szóban, írásban egyaránt –, és bár a leírtak valóságtartalmát nem kérdőjelezték meg, mégis kritikával illettek. Egyrészt, mert nem ismertek engem ennyire negatívnak, másrészt, hogy ha már korképeket, illetve kórképeket állítok föl, mutatok be, akkor elvárják, hogy megoldásokat, gyógymódokat is javasoljak. Az észrevétel, a javaslat természetesen jogos és egybecseng eredeti tervemmel. Ám mivel nem jeleztem egyértelműen, hogy eljön azoknak is az ideje, az olvasónak nem volt ahonnan ezt tudnia. Ezért szánok most egy részt a sorozat tervének bemutatására, remélve, hogy bár megkésve, de sikerül egyértelműbb képet nyújtani szándékomról. Az írások eleve abból a szándékból születtek, hogy valamiféle fogódzót adjanak korunk jelenségeihez, amelyeket nagyvonalakban első írásomban fölsoroltam, és amelyeket majd részletesen is bemutatok, remélve, hogy ezzel érthetőbbé válnak az életünket és mindennapjainkat meghatározó társadalmi történések és az ezeket kifejező fogalmak, kezdve a mainstreamtől a transzparencián keresztül a mindennapi szóhasználatban meghonosodott elmebetegségekig. Ezek alkotják a korképet, és néha kórképet is. Hogy ez negatív? Talán. Mert épp arról szól, hogy a pozitívumait nem tudjuk használni. Utána következnek majd azok a betegségek – kórképek – amelyekre előbb utaltam, amelyek mára boldog-boldogtalan szókincsében megjelennek. Korunk embere lelkesen dobálódzik a „depis vagyok”, „az egy szkizofrén, démens, pszichopata” és hasonló megállapításokkal, anélkül, hogy ezek valóságos értelmét és tartalmát ismerné. Ezért tehát a cím: Korképek és kórképek. Úgy, ahogy mindenféle klinikumban – az orvosi és pszichológiaitól a szociológiai gyakorlatig – a diagnózist mindig terápia követi, ezúttal is ez fog történni. Szándékom az, hogy már a jelenségek és fogalmak tisztázása közben – mivel a megismerés már önmagában egyfajta gyógyszert vagy első lépést jelent a gyógyulás, gyógyítás folyamatában –, beindítsak egy lehetséges kezelési folyamatot, utána pedig részletesen is foglalkozzam azokkal az utakkal, módszerekkel és ismeretekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy megbirkózzunk korunk feladataival, kihívásaival, bajaival. Ezt a felosztást részben az eleve megszabott keret követelte meg, hisz ilyen rövid írásokban nem lehet egyszerre be is mutatni és meg is oldani egy-egy kérdést. Másrészt logikailag is összefüggőbb, ha előbb feltárjuk, ami van és utána – kissé nagyképűen fogalmazva – azt, aminek és ahogyan lenni kellene. Albert Ildikó