A felnőtté válás és a nagybetűs Életbe való ki- vagy belépés kapcsán két fontos kérdéssel kell és érdemes foglalkozni. Az egyik az érettség – mely, mint láttuk – ennek az életkornak a velejárója kellene legyen. Másrészt azzal, hogy manapság e helyett mi jellemzi azt. Elég hosszú – négy évtizedet felölelő – és a kiteljesedésünket jelentő életszakaszról beszélünk, mely maga is nagyjából két, viszonylag egyforma tartamú és súlyú részre oszlik, ezért így is utalok majd rá. Mivel gyakori kérdés, melyet nem ritkán nekem szegeznek, hogy mit is jelent érettnek lenni, előbb ezt fogom röviden bemutatni. Az érett személyiség eleve feltételezi a normális intelligenciát. Nem igazán illik beszélni róla, de attól még igaz. Alapja az élettel szembeni nyitottság és elfogadás (nem pedig a divatos nyavalygás), mely természetesen fogadja nemcsak az örömöt, hanem a bánatot, a megpróbáltatást is. Annak a felismerése, hogy bár szeretnénk boldogok lenni, de ezt az érzést vagy állapotot – hadd ne vitázzunk most rajta, hogy mi is ez? – a bajokkal, tragédiákkal együtt, esetleg épp azok ellenpontozásaképp kapjuk és éljük meg. Az érett személy önálló. Azaz önfenntartó a szó minden értelmében, illetve képes valós ítéleteket, érvényes döntéseket hozni. Képes saját véleményt alkotni, és azt alátámasztani. Megoldja a mindennapok kis és nagy helyzeteit. Kialakult a reális észlelése, azaz nagyjából olyannak fogja föl a világot, amilyen: realitásérzéknek hívjuk, de egyre kevesebbet emlegetjük. Az érettség jele az identitástudat vagy énazonosság: nem föltétlenül kedvelt vagy buzdított tulajdonság, hisz önmagam, gyökereim, hovatartozásom ismeretét jelenti. És természetesen ezzel együtt önismeretet, az ezzel járó önelfogadást és a megvalósításukhoz szükséges önnevelést. Az utolsó előtti rengeteg gubancot okoz manapság, az utóbbiról pedig nem divatos beszélni. A szavak és tettek közötti összhang nemcsak erkölcsi elvárás, de az érettség jele is, mint a tudatosság, az önkontroll, a felelősségvállalás készsége, a kötelezettségeket vállaló magatartás. Az érettség velejárója a szakma- és a társválasztás. Mindkettő a céltudatosság meglétét feltételezi. Az érett egyén legalább átlagos megbirkózási képességgel rendelkezik. A jól kialakult személyiség intimitásra, érzelmek és mindenféle öröm adására és elfogadására, a bensőségesség kialakítására képes. Érett az a személy, aki képes adni akkor is, ha nem kap érte semmit cserébe, akinek lelke előbbre való a testénél, és a vég közeledtével érzi, hogy nem járt hiába a földön. Albert Ildikó