Hirdetés

Kevés volt a jó második félidő: Kétgólos csíki vereség a rangadón

HN-információ
Telt házas rangadót rendeztek tegnap délelőtt az országos ifjúsági III. lány kézilabda-bajnokság 19. fordulójában, a táblázat második helyén álló VSK Csíkszereda csapata az éllovas Brassói Coronát látta vendégül. Az első félidőben a vendégek uralták a meccset, a második félidőben a csíkiak felzárkóztak, de egyenlíteni már nem tudtak. Remek hangulatú találkozót játszottak tegnap a csíki kézilabdázók                                                Fotó: Pál Zoltán Rangadót rendeztek tegnap az országos ifjúsági III. lány kézilabda-bajnokság F csoportjának 19. fordulójában, amelyen a VSK Csíkszereda a Brassói Corona csapatát fogadta. A találkozót megelőzően mindössze egy pont volt a két csapat között a különbség a barcaságiak javára, akik vezetik az F csoportot, a csíkiak a második, az ISK Székelyudvarhely pedig a hetedik helyen állt. Az első két helyezett mérkőzésén a fergeteges hangulat rányomta bélyegét a csíkiak első félidős teljesítményére, a lányok védekezésben hatalmasat küzdöttek, támadásban viszont túl sok technikai hibát követtek el, valamint a brassóiak hálóőre is jó formában védett. A VSK edzői gyorsan időt is kértek, igyekeztek megnyugtatni a lányokat, de a brassóiak lendületét nem sikerült megtörni, a mérkőzés 16. percében 13–3-as brassói vezetés állt az eredményjelzőn. A félidő hajrájára fordulva összeállt a VSK támadójátéka, aminek köszönhetően a szünetre sikerült visszakapaszkodni hat gólra. A második félidőre egy sokkal határozottabb hazai csapat jött ki az öltözőből, a lányok arcán látszott az elszántság, így tovább sikerült csökkenteni a különbséget. Az utolsó tíz percre fordulva négy gólra fogyott a brassóiak előnye, a VSK csapata a támadásokat rendre befejezte, míg a túloldalt egyre többször hiba csúszott a gépezetbe. A csíki lányok az utolsó perc kezdetén fel is jöttek egy gólra, de az egyenlítésre már nem volt esély. Három fordulóval az alapszakasz vége előtt a brassóiak továbbra is veretlenül állnak a tabella élén, a VSK Csíkszereda pedig magabiztosan őrzi a második helyet. Az utolsó mérkőzések eredményétől függetlenül már mindkét csapat biztosította helyét az országos elődöntőbe. – Örülök, hogy telt ház előtt egy színvonalas mérkőzést sikerült játszani, viszont nagyon sajnáljuk azt az első tizenöt percet. Mentségünkre szóljon, hogy ezek a 13-14 éves lányok ilyen fergeteges szurkolást még élőben nem tapasztalhattak meg. Sajnáljuk, hogy nem tudtuk győzelemmel megköszönni a biztatást, viszont ha belegondolunk, hogy a brassóiak keretét teljes egészében az országos olimpiai központ neveltjei alkotják, mi pedig egy kisváros csapata vagyunk, akkor már felértékelődik ez a kétgólos vereség. Elkeseredésre nincs okunk, lépésről lépésre építkezünk tovább, és igyekszünk minél jobb eredményeket elérni az országos elődöntős mérkőzéseken – nyilatkozta a találkozót követően Szabó Előd-Zsolt, a VSK Csíkszereda edzője. Eredmények VSK Csíkszereda – Brassói Corona 27–29 (10–16). A csíki gólszerzők: Koós Klaudia 9, Csorba Adrienn 7, Péter Eszter 5, Dinu Amalia 2, Antal Réka 1, Ferencz Gy. Hanga 1, Simon Tamara 1, Manea Noémi 1. Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnánium – ISK Székely­ud­varhely 33–22 (19–10). A csoportot a Corona vezeti 48 ponttal a 45 pontos VSK Csíkszereda előtt, az ISK Székelyudvarhely 28 ponttal a hetedik helyen áll. A 20. fordulóban (február 23.) a VSK Csíkszereda az ISK Sepsiszentgyörgy vendégeként lép pályára, míg az ISK Székelyudvarhely az ISK Segesvárt fogadja. A 21. fordulóban (március 1.) a csíkiak a VSK Fogarast fogadják, a székelyudvarhelyiek szabadnaposak lesznek, míg a 22. fordulóban (március 8.) a csíkiak állnak, az udvarhelyiek pedig az ISK Nagyszeben ellen játszanak idegen környezetben.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!