Hirdetés

Készülődés a népszavazásra

HN-információ
Amint az már ismeretes, a kormány szeptember 18-i rendkívüli ülésén elfogadta ama 2018/86-os sürgősségi kormányrendeletet, amely révén kiegészítették a népszavazás megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó 2000/3-as törvényt, valamint intézkedéseket fogadtak el az alkotmány felülvizsgálatára vonatkozó népszavazás jó körülmények közötti megszervezése és lefolytatása érdekében. Ugyanakkor elfogadásra került a 2018/744-es kormányhatározat, amellyel jóváhagyták az október 6-án és 7-én lezajló népszavazás megkövetelte műszaki-szervezési intézkedéseket, illetve a népszavazás költségeit. Továbbá a 2018/743-as kormányhatározattal jóváhagyták a népszavazás időrendi programját is. A család fogalmának a módosítására vonatkozik ez a referendum, de erre a témára egyértelműen nem kérdeznek rá a népszavazás során. A szavazólapon ugyanis a következő kérdés szerepel: „egyetért az alkotmánymódosító törvénnyel, abban a formában, ahogy azt a parlament elfogadta?” Egyébként azért döntött a kormány a két napig tartó népszavazásról, hogy minél többen vehessenek azon részt. Egyesek azt állítják, hogy a kérdés „értéktelen”, s amennyiben a szavazás eredménye is „értéktelen” lesz, akkor egy igen „értékes” összeg megy kárba, lévén, hogy a népszavazás költségeire több mint 163 millió lejt irányoztak elő. A jelek szerint a hazai társadalom részben megosztott a referendum tárgykörében. Vannak olyan politikai pártok, civil szervezetek, érdekképviseletek, illetve politikusok és polgárjogi aktivisták, akik ellenzik magát a kérdésfelvetést is, és távolmaradásra kérik a szavazati joggal rendelkezőket vagy esetleg „nemre” buzdítják. Vannak viszont olyanok is, és nem is kevesen, akik a részvételen túl az „igennel” szavazatra szólítják fel az állampolgárokat. Ugyanakkor máris túlkapásokról hallani, például arról, hogy egyes „agitátorok” iskolákban folytattak felvilágosító tevékenységet… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!