Kelet- és Nyugat-Európa egy-egy állatvására, bolhapiaca között óriási különbség mutatkozhat: meredeken eltérő vásári infrastruktúra, kínálat, a kínálat tálalása, és – valljuk be – a vásárosok viselkedése szempontjából is elég pironkodtató a helyzetünk. A karácsonyi vásár azonban más: Csíkszeredától Brüsszelig ugyanaz a hangulat, ugyanaz az adventi alázat, ugyanazok a színek, illatok jellemzők. A karácsonyi vásárt a mindenféle vásárok nemzetközi nyelvének tekinthetjük, amelyet a keresztény hagyományok világában mindenki ért és beszél. Kovács Hont Imre riportja. [caption id="attachment_62423" align="aligncenter" width="635"] Brüsszel főtere. Karácsonyi fényekben, színekben, pompában[/caption] Szívesen elvegyülnék valamely erdélyi város első világháború előtti karácsonyi vásárának tömegében. Nem tudhatom, hogy ez milyen lehetett, de szinte biztos vagyok benne, hogy már akkor is ez volt a vásárok krémje. Nemcsak a tengerentúl és Európa akkoriban is korszerűbb fertályában, hanem itt nálunk is. Hiszen a kommunizmus évtizedeinek tiltása ellenére sem halt ki a hagyománya, mára pedig ismét egyedivé vált. Örvendetes, hogy – ha nem is teljesen, de elég látványosan – visszaszorult a bóvli, és a kiterített pokrócon árult villogó mütyürök és csillogó idiótaságok helyett ma már egységesen kivitelezett, ízléses faházikókban, a környezetbe illő módon árulják a különféle saját (!) termékeket. Bizonytalan várakozások Életem első grandiózus karácsonyi vásárát Bécsben láttam, 2004-ben. Letudtam a „kötelező” Mariahilfert, az ajándékba kapható grogos bögre még mindig megvan, de egyébre egyrészt pénzem sem volt, másrészt a várost akartam látni, mert még nem jártam ott. Azóta bele-belecseppentem egy-egy nagyváros karácsonyi vásárába, legutóbb a brüsszelibe. Munkaügyben jártam ott, és csak néhány óra jutott arra, hogy körbejárjam a feldíszített tereket, sétálóutcákat, vásári standokat. Rémlett, hogy a brüsszeli karácsony egy alkalommal botrányosra sikeredett, de – mivel Nyugat-Európa-szerte gyakori, hogy egy-egy világváros nem állít karácsonyfát, vagy intézmények szintjén megkövetelik, hogy boldog karácsony helyett egyszerűen csak kellemes vakációt kívánjanak egymásnak – nem emlékeztem, hogy „Európa fővárosában” pontosan mi is történt. Nem kellett sokáig keresgélnem, a világháló még mindig a 2012-es brüsszeli „karácsonyfára” irányítja a figyelmet. Igen, a muszlim közösség érzékenységére hivatkozva ekkor állítottak a főtéren tévéképernyőkből épített stilizált „télfát” karácsonyfa helyett. Emiatt nem igazán tudtam, mire számíthatok. Vásár úton, útfélen Az Európai negyedbe érkeztem, itt találhatók az Unió intézményeinek székhelyei, és ahogy a buszról leszálltam, máris fenyőfaárusokba botlottam. Aztán különösebb helyismeret nélkül elindultam a belvárosba, és több téren is vásári bódék látványa fogadott. Volt, ahol csak egy-kettő állt, máshol egész sorok. A sétálóutcákban egy-egy étterem, ivó az utcán kínálta forralt borát, ingyen osztogattak édességeket. Természetesen majd’ minden téren volt belga csokikat árusító bódé, a csokoládén kívül pedig rengeteg cukrásztermék, kézművesportéka sorakozott a faházikókban. Vagy egyik, vagy másik, „házon belül” nem keverednek. Talán a Sainte Catherine téren és a Tőzsdepalota körül a leghangulatosabb a vásár, bár könnyen meglehet, hogy általam elkerült tereken, utcákban is ugyanolyan nyüzsgés jellemző. És ki tudja, talán – nemcsak Nyíregyházához, Debrecenhez vagy Londonhoz hasonlóan – kürtőskalács is sül valamelyikben. Az embernek valósággal figyelnie kell, hogy gyaloglás közben a sok szelfiző közül egyet-kettőt fel ne borítson. [caption id="attachment_62424" align="aligncenter" width="1000"] A betlehemest kordon védi ugyan, de látszólag nincs veszélyben a szent család. Áhítat[/caption] Nincs félelem Az a bizonyos muszlim érzékenység tagadhatatlanul létező jelenség, de az is tagadhatatlan, hogy nem akkora mértékben, ahogy azt sokan láttatják. Igen, a betlehemes kordonnal van körbevéve, és találkoztam gépfegyveres katonákkal, járőröztek az utcákon. Nyilván nem tennék, ha a jelenlétük nem lenne indokolt, viszont csupán egyszer láttam őket. A közel-keleti kultúrák konyhája pedig ugyanúgy megjelenik a karácsonyi vásáron: nem a legforgalmasabb gócpontoknál, de onnan 200-300 méterre már törökök, afgán, perzsa vásári gyorséttermek is fellelhetők. Brüsszel belvárosában egyértelműen érvénysülnek a keresztény hagyományok: a betlehemestől a karácsonyfáig minden ott van. Ez az érzékenység számomra sokkal szembetűnőbb volt a muszlimok által sűrűn lakott Molenbeekben, ahol mintha nem lenne karácsony. Néhány üzletet fények díszítettek ugyan, de csak olyanok, amilyeneket augusztusban is láthatunk. A pakliban tehát törvényszerűen benne van egy esetleges terrortámadás – mint egyébként bárhol a világon –, de a levegőben egyáltalán nincs benne. Nem szoronganak, nem bujkálnak, nem idegesek az emberek. Az eladók mosolyognak, a vásárlók türelmesen kivárják a sorukat. Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert azt tapasztalom, hogy hajlamosak vagyunk „Soros migránsai” miatt pánikhangulatot sejteni oda is, ahol nincs az. A legkevésbé oda való jelenség éppen a kolduló cigányasszonyok hada volt – nagy meglepetésemre nem románul beszéltek –, de ez itthon sem idegen látvány. Brüsszelből Mikulás estéjén érkeztem haza, sehogy sem nézett volna ki, ha nem hozok ajándékot. Az árak egyébként elfogadhatók lennének Brüsszelben, ha a romániai fizetéseink is elfogadhatók lennének. A szuvenírüzletek tapasztalatom szerint olcsóbbak, mint sok más nyugati országban, de így is egy vagyonba kerül a kelet-európainak néhány eredeti belga csokoládé. [caption id="attachment_62425" align="aligncenter" width="1000"] Vásári bódék a Tőzsdepalota szomszédságában. Hangulatos, mint bárhol Fotók: Kovács Hont Imre[/caption] Székely kürtős Magyarország-szerte Úgy alakult, hogy Brüsszelből szinte egyenesen Debrecenbe, onnan pedig Nyíregyházára vitt az utam. A magyarországi alföldi városoktól megszokott rendezett főtereket itt is belakták a kunyhók. Nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy számomra mindkét város karácsonyi vására jobban tetszett, mint a brüsszeli. Az elképzelés ugyanaz: faházikók, amelyeken fatáblákon írja, hogy melyik mit árul. Ezek szabályosan sorjáznak, és ezúttal itt, a valamikori vasfüggönyön erről is ugyanaz a türelem érezhető, mint például Brüsszelben. Vagy Csíkszeredában, vagy Kolozsváron. Az itthoni – értem ez alatt Erdélyt és Magyarországot – vásárokon viszont több a hústermék és a sajt, szívesebben is kóstoltatnak, ettől pedig közvetlenebbeknek és számomra érdekesebbeknek hatnak. Nyilván csak annyira, amennyire a németnek a németországi, a spanyolnak a spanyolországi, a románnak a romániai. Mert a karácsonyhoz igenis hozzátartozik számomra a töltött káposzta illata, amit Brüsszelben nem „szimatoltam”, és ugyanígy minden nemzetnek a maga ünnepi eledele. Aminek kifejezetten örültem: Debrecenben és Nyíregyházán is székelyek sütötték a kürtőskalácsot. Londonban annak idején jólesett, hogy egyáltalán van, és magyar zászló mellett, ékezettel kiírva árulják… hallhatóan magyarországiak, de nincs azzal baj. Meglátásom szerint viszont igenis sokat számít az, hogy Debrecenben az otthoni tájszólásukat beszélő farkaslakiak bérelték a kürtőskalácsos kunyhót. Hátha egyszer Londonig is eljut a kék-arany zászló mögül árult kürtős, és rácsodálkoznak az angolok, hogy mi is létezünk! Összegzésképpen: azt hiszem, a karácsonyi vásárok varázsa a rendezettségben, a szervezettségben, az ünnepi alázatban és az ebből fakadó türelemben rejlik. Hátha egyszer eljutnánk oda, hogy az állatvásárainkat, az ócskapiacainkat sem a csiricsáré improvizációk, büdös közvécék, bőcsködő székelyek, szotyihéjköpködő románok, „csárogó” cigányok jellemeznék! Úgy hiszem, az is egyfajta fokmérője a civilizáltságnak, hogy a többi 11 hónapban szervezett vásáraink mennyire közelítik meg a decemberiek színvonalát.