Hirdetés

Kanca vagy csődör?

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc

Napok óta figyelem, akárhányszor elmegyek mellette, nem győzöm legeltetni rajta a szemem. Gyönyörű kis fekete, szinte csillog, ahogyan áll, menése kecses, hangja pedig búgó. Az a kis piercing az orrán csodálatos, ha a nap megcsillan rajta, szinte vakító. Mindig elbűvöl. Viszont egy kissé haragszom is rá. Vagy hajtójára? Nem tudom eldönteni…
A kis huncut néhány napja parkolópályára került. Már nem kószál, nem illegeti magát Csíkszereda utcáin, búgó hangja hallatán nem fordulnak meg a férfiak – igaz, a nők sem –, csillogó orrpiercingje mintha megfakult volna. Látszik, hogy használaton kívül van, porosodik szegény, cipői már sárosak, tetejére a viharos szelek már faleveleket is ráfújtak, sőt pár galamb ürülékét is elpottyantotta, ami árthat a gyönyörű fekete fényének.
Nem tudom, hogy kanca vagy csődör-e a kis huncut, ám az biztos, hogy a tulajdonosa nem jól kötötte be a karámba. Ugyanis a barnás szegélykő, ami a karámokat elválasztja egymástól, a kis huncut fekete lábai között van. És ez nem pár órája, hanem napok óta. Így a gyönyörűség mellett más lovas gazda szabályosan nem tud leparkolni, innen indul, hogy a kis feketéhez igazodva gyakorlatilag mindenki szabálytalanul parkol. És hogy tetézze az arcátlanságot, nemhogy a karám határait nem tartotta be a kis huncut fekete, hanem ráadásul ferdén is állt, így két karámot foglalt el egymaga. És ezt még a szépsége sem tudja kompenzálni.
Szóval nem is annyira a kis huncut fekete a hibás, hanem a hajtója, aki amellett, hogy nem tud rendesen farolni a sok lovacskát a motorház alatt tároló, amúgy tényleg csodásan szép és drága autójával, az általános iskolában is lógott, amikor matematikaórán a merőlegesről oktatták osztálytársait. Én elhiszem, hogy státusza miatt neki két hely illik, hiszen használtan is többet ér, mint egy garzonlakás a megyeszékhelyen, de szinte egy hete pluszban foglal egy parkolóhelyet. Ami, ugye, lassan luxusnak számít Csíkszeredában.
A kis huncut neméről nem merek nyilatkozni, mert ma olyan világot élünk, amikor a szépségversenyen egy férfit választanak a legszebb nőnek. Juj, vajon baj lesz abból, hogy lefeketéztem a kis huncutot, a több száz lóerős autót?



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!