tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Julianna-nap
Juliska, Julis, majd Juliska néni. Így hívták nagymamámat ‒ nekem persze mindig is Nagymama volt. A Juliannát nem szerette. A Nagymamát igen. Február 16-án, Julianna napján az egész család összegyűlt őt ünnepelni, s visszagondolva úgy érzem, hogy nagy szerepe volt ennek a napnak abban, hogy tudatosuljon bennem, hogy nagymamám nemcsak Nagymama, hanem Julianna is. Most úgy vagyok ezzel, hogy Nagymama ‒ ezentúl nagybetűvel, mert én így szólítottam nevén ‒ igazából csak annak volt Julianna, aki nem volt olyan szerencsés, hogy Nagymamának szólítsa.
Szóval mindig február közepén ünnepeltük őt, ilyenkor semmilyen kifogással nem lehetett kibújni a névnapolás alól, mindegyik családnak képviselnie kellett magát. Ekkor tanultam meg, hogy nálunk a névnapok fontosabbak, mint a születésnapok. Felköszöntöttük őt születésnapján is, de a névnap más volt. A Julianna-nap a farsangi időszakban van, ezért a két esemény ‒ a névnapolás és a farsangi álarcosbál ‒ emlékeimben szorosan összekapcsolódik. Ide kapcsolódnak az emlékek kényelmetlen jelmezekről, amiket az iskolai álarcosbálra kellett felvenni, és a csörögéről is, amit már a bál után, Nagymamánál ettem, mert névnapjára legtöbbször azt készített. Egyrészről azért pont ezt, mert tudta, hogy már akkor el fog fogyni, mikor még a kabátokat sem vettük le, másrészt azért, mert a farsang szerves része a pánkó és a csöröge.
Amikor a farsangi bál után már a legkisebb unokák is megérkeztek Nagymamához, teljes volt a kép, mindenki elfoglalta a helyét az asztal körül a kis konyhában. A felnőttek székeken, a gyerekek a kiságyon, Nagymama pedig mindig olyan helyre ült, ahonnan könnyen fel tudott állni, hogy újratöltse a poharakat, süteményestálakat. Sosem ült az asztalfőre, nem hagyta, hogy mi szolgáljuk ki őt, sosem volt a figyelem középpontjában, pedig az ő egészségére koccintott mindenki (a felnőttek pálinkával, a kisunokák üdítővel). Ilyen volt Nagymama. Őt ünnepeltük, de ő nem az ajándékoknak örült ‒ mindig hangoztatta is, hogy neki nem is kell venni semmit ‒, hanem annak, hogy mindenki eljött hozzá, hogy összegyűltünk, hogy együtt volt a család. Ilyenkor mondta, ő nem is tudja, hogy mivel érdemelte ki ezt a nagy boldogságot. (Nagymamának nem kellett tanulmányoznia a pozitív pszichológiát ahhoz, hogy tudja, mi a boldogság, és hogy mik az igazán fontos dolgok.)
Akarva-akaratlanul, minden évben úgy telik el ez a nap, hogy ezek a gondolatok járnak a fejemben, mert nekem a Julianna-nap mindig, mindig Nagymama-nap.
Péter Ágnes
.jpg)
