A fent idézett sor, amit már mottóként hangoztattunk minden látványosságnál, a mindig jó kedélyű Búzás Márton túravezetőnktől származik, aki rá jellemző humorával fogalmazta meg tapasztalatát a természet, a táj rövid idő alatt történő változásáról. Történt ugyanis, hogy az alig egy éve általa is látogatott Pádison a tavaly októberben néhány perces szél fák százait csavarta ki gyökerestől és döntötte halomra. No de ne fussunk előre, vegyük csak szép sorba… Kis csapatunk hat tagja szombaton reggel indult személyautókkal Csíkszeredából az Erdélyi-szigethegységbe. Borús, esős idő volt, de bíztunk abban, hogy hamarosan kisüt a nap. Esőernyő alá bújva, illetve esőköpenybe burkolózva jártuk végig a székelyudvarhelyi Székely Kálvá­riát, aminek állomásai olyan történelmi eseményeknek állítanak emléket, amelyeknek során a magyar és a székely nép történelmi csapást szenvedett. Majd székely nagyjaink, Orbán Balázs, Tamási Áron síremlékénél róttuk le kegyeletünket. Korondon megcsodáltuk a természet nyújtotta gazdagságot. Az Unicum népi sós fürdőt elhagyva a kiépített tanösvényen a Csigadomb által rejtett székely gyémántnak nevezett színes aragonittömböket csodálhattuk meg. A csúszós terep miatt sem maradt ki a geológiai védettséget élvező parajdi Só-szoros meglátogatása. Megcsodáltuk az éles, lándzsahegyszerű képződményekkel borított sóhegyet, majd a Korond pataka partján eldöntöttük, hogy melegebb időben visszatérünk megtapasztalni az itt található sós iszapfürdők jótékony hatását. Hosszabb utazás után a tordai sóbányához érkeztünk. Habár mindenikünk volt már a bányában, nem volt unalmas, hisz észrevettünk olyan dolgokat, tapasztaltunk olyan élményeket, amiket korábban nem. Késő délután érkeztünk a tordai hasadékhoz, ahol tábort vertünk két éjszakára. Már nem esett az eső, csak a szél uralkodott. Második nap csatlakozott hozzánk két túratársunk, emelve csapatunk létszámát. A Kápolnás-tetőre mentünk fel, a hasadék fölé. Sokféle színes virág és rengetek kő tarkította a tetőt. A gyönyörű kilátás elkápráztatott mindenikünket. Beláttuk Torda városát, valamint Aranyosszék szétszórt falvait. A hasadék végénél leereszkedtünk a Hesdát-patak partjára. Kis pihenő után a patak medrén haladva, néha hídon átkelve a patak egyik partjáról a másikra, és visszajutottunk be a természet alkotta lenyűgöző katedrálisba. Harmadnap sátrat bontottunk, és az Aranyos völgyében haladtunk utolsó szálláshelyünk felé, a Pádisra. Utunkat többször is megszakítottuk rövidebb-hosszabb pihenőért, kávézásért vagy látványosság megtekintéséért. Aznap, az Aranyosfői-jégbarlang mellett, a legnagyobb élményt a Rozsda-szakadék nyújtotta. Autóinkat az út szélén hagyva, felkaptattunk az erdő között egy kis tisztásra, és előre sejtve a csodát, hangosan visszaszámlálva lépdeltünk a tisztás széle felé, ahol szemünk-szánk nyitva-tátva maradt, lélegzetünk elakadt: óriási, rozsdaszínű szakadékokkal teli gödör terült el, ami hátráló erózió következtében alakult ki – tudtuk meg a vezetőnktől. A gödrön túl messze fehérlő sziklákat láttunk, a terv szerint utolsó napi túránk egyik célját, a Galbena-szirt szikláit. A kilátás gyönyörű volt, megérte a fáradságot. Belényesen ebédeltünk, bevásároltunk élelmiszerből, majd kanyargós úton haladva érkeztünk meg szálláshelyünkig. Négyágyas, fürdőszobás kis házikókban laktunk, ahol főzési lehetőség is volt. Negyedik nap, túránk célja az Aragyásza-barlang, valamint a Szamos-bazár. Köves oldalon érkeztünk a barlang hatalmas bejáratához. Kihívás és kalandos volt leereszkedni és végigmenni láncok segítségével a patakmederben fejlámpáink fényénél. A Szamos-bazárba is bemerészkedtünk, de mivel nagyon csúsztak a kövek és nem volt kapaszkodó, balesetveszélyes volt. Miután egy széles, lapos kövön úgy csúszkáltam, mint ahogy egy balettkorcsolyás táncol a jégen, túravezetőnk jobbnak látta a visszafordulást. Meglepetés következett számára is, hisz a Szamos-bazárt elhagyva, utunkat szél döntötte fák akadályozták. Az egymásra dőlt, gyökerestől kicsavart fák látványa elképesztett, és eszünkbe juttatta a természet hatalmát. Lassan haladtunk a kidőlt fák között. Megkerültük őket, átmásztunk fölöttük vagy átbújtunk alattuk, sőt néha hosszan kellett araszoljunk rajtuk. Közben kerestük a jelzéseket a ledőlt fákon, mert ezek teljesen betakarták az ösvényt. Kitartó kis csapatunk legfiatalabb tagja kedvesen noszogatott minket: Gyerünk, kitartás! Ezt a szólását hátralévő túráink során többször hangoztattuk, kitartásra biztatva magunkat. Néhányan kissé elfáradva, de jó hangulatban érkeztünk vissza a szállásra, majd hosszabb pihenő után felsétáltunk a Mócok templomához, ahonnan megcsodáltuk a tájat, a hegyeket. Vidám csevegéssel, pálinkakóstolgatással töltöttünk ott egy órát. Ötödik nap a Csodavár bevétele volt a cél. A Ponor-réten, idilli környezetben, juhok csengőjének csilingelése kísért a kanyargó kis patak mentén, ami hirtelen, váratlanul eltűnt. A Pádis-fennsík jellemző karsztjelensége a vízelnyelők. A Csodavárat három dolina alkotja, amelyek közül kettőbe ereszkedtünk le. Hatalmas kapuja gótikus templom bejáratára emlékeztetett. A mélyből felhallatszott a dübörgő víz hangja. Bevenni, udvarába bejutni kihívás volt, de a látvány megérte. A sziklafalba erősített acélsodronyok tették biztonságossá a lejutást. Az udvarból óvatosan kapaszkodtunk fölfelé, hisz óvatlan lépés esetén, lábunk alatt megindult a kőgörgeteg. Feljutva a dolinák tetejére, négy kilátóról néztünk vissza a mélybe. Vidáman, barkochbázva, sokat nevetve érkeztünk a Glavoj-rétre, ahol megebédeltünk, majd ki-ki magát elnyújtva feküdtünk a puha pázsiton és pihentünk. Innen másfél óra alatt kaptattunk fel a pádisi szálláshelyünkre. Hatodik nap volt a leghosszabb, legkalandosabb. Célunk a Galbena-szirt, az eszkimó-jégbarlang, a Galbena-völgye és -kőköze. Autókkal a Glavoj-rétig mentünk, onnan indult a gyalogtúránk. Gyönyörű kilátást biztosított a szirt. Beláttuk a bihari hegyeket, velünk szemben a Rozsda-szakadékot. A szirtről az Eszkimó-jégbarlanhoz tartottunk. A barlangba egy tönkrement falépcsőn lehet lemenni. Minden nagyon csúszik, ezért csak óvatosan haladtunk a nyárból a hideg télbe. Egy erkélyszerűségről láthattuk a csodát: a hosszú jégoszlopot és a hatalmas hótömböt, körülölelve szétszórt gerendákkal és jégbe fagyott facsonkokkal. Elhagyva a barlangot, a Flóra-rétre ereszkedtünk le, onnan a Galbena-völgyébe. A szemet gyönyörködtető völgyben haladtunk a Galbena-kőköze kezdetéig. Kis pihenő után folytatódott a kaland. Köveken lépdelve, majd a sziklafalhoz erősített acélsodrony, valamint láncok segítségével haladtunk a víz fölött. Némelyikünk biztonságosabbnak találta helyenként mezítláb, combközépig gázolva átkelni a vízen, mint balesetet kockáztatni ezen az embert próbáló nehéz szakaszon. A látvány, amiben részünk volt, mindenért kárpótolt. Az Evantai-vízesés legyező alakú és 10 méter magas esése elkápráztatott. Fölfelé, a vízkitörés felé haladtunk a szorosban, továbbra is láncok és acélsodronyok segítségével. A víz egyik sziklamedencéből a másikba dübörögve zúdult alá. A dús, zöldellő növényzet árnyékot biztosított. Megérkezve a vízkitöréshez pihenőt tartottunk, csodáltuk a látványt. Majd fentről megkerülve a Galbena-vízkitörést, a meredek, csúszós hegyoldalon kaptattunk fel arra az útra, ami a Porcika-zsombolyhoz vezet. Innen az előző napi túránkról már ismert Csodavár kilátóihoz jutottunk, ismét vetve néhány pillantást a mélybe. A már bejárt útszakaszon érkeztünk a Glavoj-rétre. Vacsoráztunk egy vendéglátónál, majd szállásunkra autóztunk. A fáradtabbak lefeküdtek, aki meg bírta, éjfélig beszélgetett poharazgatás közben az udvaron rakott tábortűz mellett. Hetedik nap, a hazaindulás napja. Még belefért a kiskohi cseppkőbarlang meglátogatása, valamint a faluban található népi tárgyak, eszközök gazdag gyűjteményének helyt adó múzeum megtekintése. Hazafelé tartva, hogy az egész kirándulásunk keretbe legyen foglalva, eleredt az eső… Dióhéjban ennyit a kirándulásról. Köszönjük Búzás Mártonnak a szervezést, a vezetést. Szívét-lelkét beletette, így juttatva minket életre szóló, felejthetetlen szép élményekhez. Petres László, Csíkszereda