Hirdetés

Jöhetnek a negyeddöntők!

Nyolc csapat maradt versenyben a németországi labdarúgó-Európa-bajnok­ságon, így már csak hét mérkőzést rendeznek a kontinentális tornán, ebből négyet ezen a hétvégén. Pénteken és szombaton a negyeddöntőket játsszák.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Jöhetnek a negyeddöntők!
Mert Günok bravúrja negyeddöntőt ért a törököknek Fotó: UEFA

Kétnapos szünet után folytatódik a 2024-es németországi labda­rúgó-Európa-bajnokság, a talpon maradt nyolc válogatott ma és holnap az elődöntőbe kerülésért küzd meg egymással. A mezőnyben nincs igazán meglepő név, a legjobb nyolc válogatott közül előzetesen bármelyiket lehetségesnek tartották egy ilyen teljesítményre.
Igazán eget rengető meglepetést – talán egy kivétellel – már a nyolcaddöntők kialakulása sem hozott, bár azért akadt néhány elismerést kiváltó produkció. Például a szlovének kijutása a csoportból mindenképpen ezek közé tartozik, hiszen ami nekik először összejött, az a skótoknak eddig még sohasem. Az üdítő kivétel pedig Georgia válogatottja lehet, őket már a torna előtt biztos kiesőnek könyvelték el, nemhogy pontokat, de gólokat sem nagyon vártak tőlük, ennek ellenére a grúzok a csehek utáni döntetlent követően sikeresen gyűjtötték be Portugália skalpját, nyilván annak is köszönhetően, hogy jókor voltak jó helyen egy önmagát kereső ellenféllel szemben.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Ami a legjobb nyolc válogatott mezőnyét illeti, feltűnő, hogy a kieséses szakasz bal oldali ága igencsak erősre alakult: itt szerepel az előzetesen legesélyesebbnek tartott négy válogatott, amelyek ma küzdenek meg a továbbjutásért: 19 órától Stuttgartban a spanyolok a németek ellen, 22 órától Hamburgban a portugálok a franciák ellen. Négyük közül csak egy lehet ott a berlini döntőben július 14-én.
A másik ágon holnap Düsseldorf ad otthont az Anglia–Svájc találkozónak 19 órától, míg a Hollandia–Törökország összecsapásnak Berlin biztosítja a helyszínt 22 órától. Az angolok és a hollandok részvétele a negyeddöntőben nem számít meglepetésnek, az eddig látottak alapján a svájciaké sem. Ugyanakkor Mert Günök „földönkívüli” védésének is köszönhetően Törökország megérdemelten lépett tovább, de nem jár ismeretlen terepen, korábban volt már komoly sikere a válogatottnak, 2008-ban ugyanis az elődöntőbe jutott, és ott 3-2-re kapott ki Németországtól.
A negyeddöntő meccseit ma és holnap este játsszák, a párharcok győztesei jutnak a kontinensbajnokság elődöntőjébe.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!