Irgalmasság vasárnapja: ez a neve a húsvétvasárnapot követő első vasárnapnak. Mit jelent nekem személyesen az irgalmasság? Magamnak is feltettem ezt a kérdést: hogyan élem az irgalmasságot? Inkább a személyes tapasztalataimban keresgéltem. Mert világos számomra, hogy az irgalmasság nem elvont teológiai vagy biblikus-egyházi kifejezés. Inkább az élő Isten életének és éltető erejének megtapasztalható formája. Amikor Isten irgalmat gyakorol, akkor a legjobb részt adja önmagából. Így a mi életünkben is. Az irgalom a szeretet átélhető, megtapasztalható formája. Életforma. Elfogadó és cselekvő szeretet. Ilyen értelemben beszélek, érzékelhető és megtestesült irgalomról… megélt irgalomról. Irgalmas (vagy irgalmatlan) lehet egy pillantás, egy megszólítás, egy találkozás, egy beszélgetés… Hogyan élhetem az irgalmat találkozásaimban, a párbeszédben? Az irgalom gyakorlása találkozás által történik. Személyes esemény. Egyszerre emberi és természetes, ugyanakkor isteni és természetfeletti esemény. Azokkal tudom leginkább az irgalmasságot élni, akikre elegendő időt fordítok. Nem időt szakítok, hanem inkább időt szánok vagy szentelek számukra. Örömmel, szabadon teszem ezt. Nem megbeszélek velük dolgokat, hanem szabadon beszélgetek. Ilyenkor adjuk, ajándékozzuk és fogadjuk el egymást úgy, ahogy vagyunk. Az ember, a maga valóságában kerül a figyelem középpontjába. És ez mindig érződik! Látszik! Örökre megmaradó élményeim között találom például az egyetemi évek alatt sokszor éjszakába (hajnalba?) nyúló beszélgetést egy vagy több baráttal... („Már így elszaladt az idő?!”) Szoktam így beszélgetni önfeledten, szabadon, önajándékozóan, őszintén, örömmel, felszabadultan, együtt időzve emberekkel? Ahhoz, hogy valóban egyben isteni és természetfeletti legyen, úgy érzem a gyakorlat alapján, ennek talán van egy egyszerű, tanulható, gyakorlati feltétele: az alapmagatartásom. Irgalmas a szívem, ha inkább befogadni akar, mint akaratot érvényesíteni. Az irgalom azt jelenti, hogy tudok hallgatni és meghallgatni. Egy másik emberre odafigyelni – a karakterén való változtatás szándéka nélkül. Példaképünk ebben Jézus Krisztus. Noha vágyott az emberek megváltozására, tudniillik, hogy bűnös ragaszkodásaikból eljussanak az üdvösségre, Ő mégis ehhez vezető útján első lépésként inkább figyelmes volt, kérdezett… Az igazi találkozás azt jelenti, teret nyitok, és oda beengedek egy másik embert. Mindenekelőtt szeretettel nézem, figyelem… hallgatom… próbálom megérteni… időt és teret nyitok számára, ahová ő beléphet és otthonos biztonságban érezheti magát. Ez maga a bizalom. Nem könnyű, mert sebezhetővé is tesz. A legtöbb emberrel felületes kapcsolat fűz össze minket. Akikkel csak „szia-hogy-vagy” kapcsolatban vagyunk, ha nem volt közös örömünk, szenvedésünk, munkánk, élményünk, életünk nem érintkezett közvetlenül, ott valószínű kapcsolatunk megkopik, elsilányul. Felületes lesz és marad. A figyelem azonban irányítható. Amennyiben irgalmas, másokat elfogadó és cselekvő szeretetre vágyom, tehetek ennek érdekében. A kapcsolat élő valóság. Személyes esemény, két ember hozzáállása alapján alakul mélysége. Mélyül személyes kapcsolatunk, ha megosztjuk érzéseinket, úgy mint az öröm, a fájdalom, a félelem vagy a harag. Mélyül kapcsolatunk, ha merünk egymás számára visszajelzést adni: hogyan éltük meg a másik szavait, gesztusait. Mélyül kapcsolatunk, ha megbeszéljük egymással szembeni elvárásainkat vagy bátran ki merjük mondani fájdalmainkat, sérelmeinket is. Azzal együtt, hogy tudunk bocsánatot kérni és bocsánatot felkínálni, ajándékozni valakinek, aki megsebzett korábban minket. Hogy állok most ezzel? Az irgalom gyakorlására nagy szükség van egy-egy csoportban, plébánián, közösségben. Irgalom már az is, hogyha nemcsak azokkal beszélgetek, akikkel összefűz a szimpátia, régi barátság. Érzékennyé és észlelővé nevelhető szemünk, ha figyelmünket tudatosan irányítjuk azok felé, akik kissé odébb állnak, elszigetelten, egyedül, kettesben vagy kisebb körökben. Az irgalom Jézus szíve szerint integratív természetű. Nemcsak tékozló fiúkat vár haza és fogad vissza közösségébe, hanem észreveszi, felkeresi és megszólítja a hiányzót, a leszakadót, az elmaradozót is. Olyan is előfordul, hogy egy szobában többen összejövünk. Megfigyelhető, hogy a sokat beszélők általában a szóvivők, hangadók, akár órákon át. És ha erre valaki tudatosan nem figyel, nem jeleníti meg az irgalmas szívű Jézust, bizony hosszú időre elnyomva marad, hangját nem halljuk, életét nem ismerjük meg. Jó dolog, ha ilyenkor vagyunk páran, akik már belépéskor észrevesszük az ilyeneket. Nagyon emberi, ha üdvözöljük, hellyel vagy egyéb figyelmességgel kínáljuk. Nem erőltetjük, de legalább lehetőséget adunk arra, hogy bemutatkozzon, megszólaljon, mondjon pár szót magáról, életéről, benső átéléseiről, a számára legfontosabb dolgokról. Itt is, mint mindenben, törekedhetünk az egyensúlyra. Nem kell átesnünk a ló túlsó oldalára. Amilyen mértékben szeretek, amilyen mértékben sikerül találkozásaimban élnem az irgalmasságot, jól mutatja, milyen kapcsolatban vagyok Istennel. Isten Jézus Krisztusban irgalmaz az embernek. Ezzel erősít meg, irgalmával épít fel. Próbáljuk meg elfogadni. Majd utánozni Őt…

Ft. Szénégető István plébános