Az indiaiak miénktől eltérő időérzékelésére is utaltam már az eddigiekben. Kissé arról a lazaságról van szó, amely részben itthonról is ismerős, mert uralkodó nemzetünket, és amúgy a Balkánt – meg sokak szerint a déli népeket úgy általában – jellemzi, bár az európaiak részéről létezik valamiféle, főként külső hatásra történő igyekezet ennek megváltoztatására – több-kevesebb eredménnyel. Az időpontok tudomásul nem vétele, a pillanat, a jelen fontossága, a jövő kiszámíthatatlanságának egyszerű tudomásulvétele, illetve az ezzel járó tőlünk idegen – mert a miénkével egyre inkább ellentétes – életritmus mindennapi, néha eléggé bosszantó tapasztalatunk volt. Bár ha belegondolunk, lehet, hogy inkább tanulnunk kellene tőlük, ha még hagyják és ameddig engedik a körülmények. A kellemetlenségek közé tartozott az indulások és érkezések előreláthatatlansága, néha a programok váratlan felcserélődése, alkalomadtán olyan időeltolódások, melyeknek megtapasztalása figyelmeztetett arra, hogy jobban kezünkbe kell vennünk az irányítást, mert a legnagyobb jóindulatuk is gyakran, ha nem is végzetes, de kényelmetlen következményekkel járhatott. Például kevesebb idő jutott egy szerintünk fontos látogatásra, mint az ottani iroda kezdeményezte vásárlási akciókra. Persze mindezek természetesen belesimultak élményeinkbe, miközben az egész sajátosságát hangsúlyozták. És idekapcsolódik a látszólag ellentmondásos tapasztalatom az indiai társadalom beszabályozottságáról is. Mert India léte, különösen az asszonyoké, de sok területen a férfiaké is, rendkívül jól strukturált – gondolok itt a kasztok lététől kezdve a mindennapi kötelező rituálékon keresztül a hagyományok szentesítette szokásokig mindenre, ami ebbe belefér – csakhogy ez a szervezettség másról szól, mint az általunk ismert. Az indiai kötöttségek a vallási és társadalmi szokások pontos előírásait jelentik, melyek nemcsak megkönnyítik, hanem tartalmassá is teszik az életet: célt, elfoglaltságot, megvalósítást biztosítanak viszonylag könnyen kivitelezhető formában. Tudjuk, hogy a rendszeresen végzett, hasznos vagy annak vélt tevékenység örömöt szerez. India esetében ez ugyanakkor sorsszerűséget és elrendeltséget, valamiféle legfőbb értelmet is jelent. Megváltoztathatatlanságával – hisz mindenféle kitörési kísérletet visszaver, sőt büntet – híveit elfogadásra és béketűrésre szoktatja (kényszeríti). A lélektanban ezt nevezzük tanult tehetetlenségnek és kegyetlen következményei sokak számára ismertek. Talán ez vezetett az idők folyamán az egyéni lét szintjén is valamiféle tompasághoz, érdektelenséghez és ragaszkodásmentességhez, amivel élhetővé teszi tagjai számára a már-már élhetetlen életet. Azt hiszem, mindebben nem elhanyagolható a guruk, a szent emberek szerepe sem – hiába látom én létüket értelmetlennek vagy fedezem föl sokukban a sarlatánt –, mert ők egy eszmét testesítenek meg, és létük, tanításaik biztos pontokat, ezzel pedig kapaszkodókat jelentenek. Meg lehet hallgatni őket, ami már társadalmi tevékenység is. Követni lehet őket, és ezzel biztonságot nyújtanak. Segítenek nemcsak megszervezni, de látszólag különlegessé is tenni a mindennapokat, friss fuvallatot vinni néha a megszokottba, és ezzel támogatják a híveik, meg az egész közösség fenn- és megmaradását. Jómagam leginkább ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal foglalkoztam, egy keveset beszélgettünk is róla Mártival, miközben elszálltunk Ázsia felett. Persze aludtam is, volt rá időm bőven, és nekem a repülőgépen igen jólesik az alvás, sokak nem kis irigységére. Bécsbe és persze Budapestre is december ötödikén érkeztünk. Nem igazán érzékeltem, hogy újra Európában vagyunk, hogy valaminek vége, illetve valami újrakezdődik. Bár ezt csak most fogalmazom meg így. Akkor inkább csak filmszerűen peregtek az események, mintha nem egészen velem történnének. Furcsállottam, ahogyan a társaim máris az adventi vásár néhol megcsillanó díszeit élvezték, illetve máris a Mikulással meg a közelgő ünnepekkel foglalkoztak, az ajándékokat vették számba és a rájuk váró feladatokat. Mint ahogyan valószínűleg ők is csodálkoztak azon, miért nem tudok olyan egyszerűen elszakadni Indiától, pontosabban egy helyzettől, egy világtól, melynek szerintem ideig-óráig, ha behatároltan is, de részesei voltunk. Albert Ildikó [gallery link="file" ids="27076,27075"]