erős felhőzet
kevés felhő
Igazgatókereső
Immár több éve ideiglenes megbízatással vezetik az iskolákat az igazgatók: a szaktárca ugyanis nem írt ki versenyvizsgát a tanintézmény-vezetői tisztségek betöltésére. Aztán idén megtört a jég, most zajlik az igazgatói versenyvizsgák előkészítő szakasza, a dokumentumok benyújtása után következik a szóbeli meghallgatás, s nemsokára új, ezúttal négyéves mandátumra szóló megbízatással rendelkező igazgatók kerülnek a tanintézmények élére. Összességében véve jó dolog, hogy végre felszámolja a szaktárca az állandósult ideiglenesség állapotát, négyéves, tervezhető és számon kérhető időszakot biztosítva az iskolaigazgatóknak a bizonyításra.
De mint lenni szokott, most is fejetlenül, előkészítetlenül, hirtelen felindulásból jött ötlet mentén kívánják rendezni a dolgot. Érthetetlen, hogy miért a tanév megkezdése után szervezik meg a versenyvizsgát, megvárva, hogy a tisztségben lévő, ideiglenes megbízatással rendelkező intézményvezetők elvégezzék a tanévet előkészítő négermunkát, előkészítsék az iskolát, óvodát a gyermekek fogadására, gondoskodjanak a szükséges pedagógusi állások betöltéséről, órarendet készítsenek stb. S aztán jön az új ember, s úgymond beleül a készbe – mert nem biztos, hogy az ideglenesen megbízott intézményvezető vállalja a megmérettetést, vagy netán alulmarad a vizsgán. Közben meghirdették és egy tanévre helyettes tanárokkal betöltötték az intézményvezetők által elfoglalt pedagógusi állásokat – így ha a tisztségben lévő igazgató nem pályázik újabb négyéves mandátumra vagy alulmarad a vizsgán, most mennie kell a helyettesnek, aki egy évre elrendezettnek tudta a sorsát. Közben be kell tölteni az esetleg felszabadult állásokat. Mindez fölösleges időtöltés, energiabefektetés, ami nyilván az oktatási folyamat rovására megy.
A fentiekből is látszik, hogy a szaktárca, mint már sok esetben történt, most is fordítva ült a lóra: a jószándékú, sokak által várt intézkedés a rossz időzítés miatt balul sülhet el, csak fokozza az oktatási rendszerben tapasztalható káoszt, állandó improvizációt, kiszámíthatatlanságot – no meg az ebből fakadó eredménytelenséget és a politikai színteret is behálózó általános bizalmatlanságot. Ez utóbbi immár olyan mértéket öltött, hogy már-már érinti a nevetségesség határait: video- és hangfelvételen rögzítik a diákok és a pedagógusok vizsgáinak történéseit, más megyékben javítják a dolgozatokat, majd ad hoc módon újrajavítanak azokból szúrópróbaszerűen, eleve azt sugallva, hogy mindenkiről feltételezik a csalásra, lopásra való hajlamot.
Miért nem lehetett az igazgatói versenyvizsgát még a nyáron megszervezni, hogy az új tanévet az új igazgatók kezdjék el. Vagy miért nem lehetett később tartani azt, nem a tanévindító hajrá közepén, s a tisztségeket csak a következő tanévtől foglalják el? Mikor ébrednek rá a tanügyérek arra, hogy kapkodó, átgondolatlan intézkedéseik végső soron a gyermekek ellen irányulnak, nem az ő javukat szolgálják, mint ahogy kellene történnie egy normálisan működő oktatási rendszerben.
Sarány István
