Februárban töltötte húszéves születésnapját a Kusztura Galéria és képkeretező. Kusztura Szabolcs tizenkilenc évesen szállt be édesapja, Kusztura Sándor festőművész vállalkozásába, és azon nyomban beleszeretett a szakmába. Mai napig sem lankadt a lelkesedése, az vallja: mindennap új meglepetéseket tartogat. Kusztura Szabolcs büszke hivatására.                                                                                       Fotó: Nagyálmos Ildikó Aki betér a székelyudvarhelyi Kossuth utcai Kusztura galériába és rámázóba, garantáltan szakszerű kiszolgálásban és néhány kedves szóban részesül. Kusztura Szabolcs üzletpolitikáját tanítani kellene, vendég még nem ment el elégedetlenül, ugyanakkor nap mint nap tanúbizonyságot tesz arról, hogy komolyan veszi szakmáját, amit szakmaként Romániában hivatalosan még el sem ismertek. A vidéken ők az egyetlen professzionális képkeretezők, de nem új keletű ez a foglalkozás, már a múlt század elején, szintén a Kossuth utca elején, akkori Deák téren, a mai Romarta helyén volt egy kereskedés, ahol többek közt fűszert, csemegét, gyapotfonalat, magvakat, üveget, porcelánt és lámpát árusítottak a Márk testvérek, de emellett tükör- és képkeretezőként is működött. Valóra váltják az elképzeléseket Két évtized alatt nagyon sok képkeretet tanulmányoztam, amit itt készítettek Udvarhelyszéken, de mivel ez egy kispolgári város volt mindig, olyan nagy értékek nem voltak jellemzőek. A város arculata is kihatott a képzőművészetre. Ma is ez jellemző a kisvárosunkra, mi ahhoz képest borzasztóan bonyolultan dolgozunk a többi kollégához képest, hisz a képkeretezők nagy része késztermékekkel, keretekkel dolgozik, és nem igazán töltenek időt a klienssel. Én viszont elég fiatalon – 19 évesen – csöppentem bele ebbe a szakmába, és hatalmas hévvel, odaadással és buzgósággal fogtam hozzá, azaz folytattam, mert addig is festettük apumnak a képkereteit, együtt vittük az üvegeshez, asztaloshoz – emlékezett vissza Szabolcs a kezdeti időszakra, akit örömmel tölt el mai napig, hogy ilyen professzionális szintre lehetett emelni a vállalkozást. – Amikor apum megnyitotta a képkeretezőt, melléálltam, és hihetetlenül élveztem, hogy van egy olyan vállalkozásunk, ami valóban olyan, mint egy álom. Abban az időben a képzőművészeknek ilyen minőségben képkeretet senki nem készített, nagy szenzáció volt. Ma már hétköznapi dolognak számít. Hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy mi válthatjuk valóra az elképzeléseket. Élvezettel dolgoztunk, nem kellett kézzel kenni, nem kellett a bogokat eltüntetni – mondta Szabolcs. Az is köztudott, hogy az asztalosok sokszor időben nem készítették el a rámát, hitegették, visszahívták a megrendelőt. Szabolcs megfogadta magának, hogy mindig betartja a szavát, elvégzi időben a munkát, nem játszik mások idejével. Ezt a fogadalmát kilencven százalékban mai napig teljesíti. Viszonylag gyorsan dolgoznak, s ha nagy ritkán előfordul, hogy a megígért időpontra nem készülnek el, kedvezménnyel kompenzálják. Hétszáz keretből válogathat a vendég – Régen az üvegesek kereteztek. Mai napig tartanak képkeretet, kézzel elvágják, lepácolják, lelakkozzák, de professzionális keretező, rámázó a környéken nincs. Amerikában például doktori címet lehet szerezni paszpartuvágóként, tehát külön szakmaként létezik. Európában, de főleg Romániában a képkeretezést mint szakmát még nem ismerték el – magyarázta Szabolcs. A rámákat egy hazai nagykereskedésből szerzik be, amelyek származási helye Anglia, Németország, Csehország, Lengyelország, Olaszország, a leghíresebbek viszont a cseh Larson-keretek, ez nagyjából olyan, mint az autóban a Rolls-Royce, magyarázza Szabolcs, noha ma már minden gyártó arra törekszik, hogy kifinomult kereteket állítson elő. Kuszturáék műhelyében hétszáz keret található, bár Szabolcs szerint ahhoz, hogy szárnyalni tudjon, háromezer mintára lenne szüksége. Keret nélkül meztelen a kép A fiatalember azt vallja, kétfajta képkeretező van: aki a kontrasztokkal dolgozik, és aki a harmóniával játszik, tulajdonképpen utóbbinál kezdődik a művészet. – Tudnod kell, hogy meddig mehetsz el, érezni kell, hogy hol van az a pont, amikor a képet a képkeret csak kiegészíti és nem nyomja el. Ki kellett finomítanom ezeket az érzékeimet, hiszen mindezt másodpercek alatt kell eldönteni, első látásra. Szabolcs azt is elmondta, hogy többnyire a szakemberre bízzák a ráma kiválasztását, de vannak olyan kliensek is, akik kitartóan ragaszkodnak elképzeléseikhez. Ő szívesen ad tanácsokat, de tiszteletben tartja mindenki igényét, óhaját. – Kicsit olyanok vagyunk, mint az öltöztetők, nálunk van a képek budoárja. Ha egy képen nincs keret, meztelen. A művészek is egyetértenek abban, hogy a festmény akkor van készen, amikor rámát kap. A mai dizájnerek és divatboltok próbálják elhitetni azt a maszlagot a világgal, hogy nincs szükség keretre. Pedig szerintem csak arról van szó, hogy nem áldoznak időt a keretezésre. Az elmúlt húsz évben a keretezésben talán a színekben változott a divat, viszont mai napig a klasszikus és modern keretekre is van kereslet. A boltban régi, nagy és aranyozott képkeretet most már keveset adnak el. A kétezres évek elején jött divatba, hogy elkezdték keverni a klasszikust a modernnel. Borzasztóan veszélyes vonal, itt már nagyon könnyű átbillenni a giccsbe, nagyon kell érezni, hogy hol van a határ, húzza meg a vonala a szakember. A név kötelez Sok esetben, hogy megsokszorozza a kép szépségét egy-egy jó kerettel, saját kárára győzi meg a klienst a keretező. Mégis azt javasolja, nyugodtan vállalják fel elképzeléseiket, mert ő csak addig él a képpel, míg berámázza, a vendég viszont egy életet tölt el a társaságában. Úgy véli, az emberek ki vannak éhezve a jó kiszolgálásra, örülnek, ha megerősítik őket döntéseikben. – Bizonyos fokig viszont a név kötelez, nem megyek bele olyan megoldásokba, ami számomra szégyen lehet, ami a főbb művészeti elvárásokat nem teljesíti – mondta Szabolcs. A régi képek történeteket mesélnek A Szabolcs által keretezett legértékesebb festmény egy svájci aukcióra készült, amelyet egy budapesti galériás és egy műkereskedő jelenlétében, felügyelet mellett, kesztyűs kézzel kellett bekereteznie. Számos, múlt században készült festmény kerül a rámázóba, ezek indítják be legjobban Szabolcs fantáziáját, és sokszor nemhogy enni, de inni is elfelejt a munkaidő alatt. – Amikor behoznak egy képet, és ránézek, azonnal elindul bennem valami, próbálom a képet és az embert összerakni. Itt kezdődik a spiritualitás, plusz a stílusok, ezekből kell villámgyorsan rájönnöd, hogy mik a járható utak. Aztán kirajzolódik egy olyan világ, ami mindenkinek megfelel. A képnek is jó, a kliensnek is tetszik és én is büszke vagyok rá. Ezután következik a műhelymunka: ha régi rámában van, levetkőztetjük a képet, és elkezdjük felöltöztetni: új paszpartut, hátlapot, üveget, keretet kap. Amikor kihúzok egy régi rozsdás szeget, arra gondolok, hogy vajon ki kopácsolhatta bele. Annyi misztikum van a régi írásokban, dedikálásokban, nincs olyan perc, amikor ne gondolkodna vagy csodálkozna el valamin az ember. Minden képnek külön története van – mondta álmodozó tekintettel Udvarhely egyetlen profi keretezője.

Nagyálmos Ildikó