Hirdetés

Hosszú távú tervek

HN-információ
A megyei önkormányzat csaknem százfős küldöttsége látogatott el hétfőn Kovácspéterre, ahol pörkölt is járta makarónival és puliszkával. A kirándulás ugyanakkor nem öncélú volt, az elöljárók és hivatalnokok a 125-ös jelzésű megyei úton tartottak terepszemlét, az önkormányzat hosszú távú céljai között szerepel ennek felújítása. Útba ejtették Csíkszentdomokost is, ahol az önkéntes tűzoltók kiképzőközpontja és egy erdei iskola létrehozása is szóba került. A kirándulás első állomása a csíkszentdomokosi közbirtokosság egyik épülete volt Balánbányán túl, ahol kürtőskaláccsal és pálinkával vártak a helyiek. Aztán következtek a hivatalos felszólalások. Chiorean Adrian, Hargita megyei önkormányzat műszaki vezérigazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta: korábban szinte járhatatlan volt a 125-ös jelzésű megyei út, azonban tavaly öt kilométeres, idén pedig 4,5 kilométeres szakaszon lekövezték. A beruházás 341 ezer lejbe került. Az útszakasz hivatalos átadása jövő héten várható. Erdei iskola és tűzoltókiképző központ Természetesen szót kapott Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere is, aki elmondta: a közbirtokosság épületében a helyi közösség erdei iskolát szeretne működtetni. Később kérdésünkre elmondta: Csíkszentdomokoson erdei iskolát is szeretnének a helyiek, idén nyáron már szerveztek is ott tábort a gyerekeknek, a helyi közbirtokosság pedig nyitott arra, hogy az egyik ingatlanját rendelkezésre bocsássa erre a célra. A csíkszentdomokosi önkormányzat másik nagyszabású terve, hogy tűzoltókiképző központot hozzanak létre, a polgármester szerint erre nekik nincs elég pénzük, szükségük lenne a megyei önkormányzat segítségére is. Mint részletezte: a helyi önkormányzat vállalja, hogy előkészíti a terveket, elképzeléseik szerint 40–50 fős tűzoltócsapatokat szállással, étkezéssel el tudnak látni. Hozzáfűzte, azért is szükség volna az önkéntes tűzoltók képzésére, mert most a legtöbbször csak az alapvető tűzoltó gyakorlatokat tudják elvégezni, viszont a kiképzőközpontban például azt is gyakorolhatnák az önkéntes tűzoltók, hogy mi a teendő lakástűz esetén, továbbá különféle, az átlagostól eltérő helyzetek kezelésére is fel tudnák készíteni őket. Öt–tíz évbe telhet a korszerűsítés A csíkszentdomokosi kürtőskalácsozás után a megyei önkormányzat karavánja továbbindult Kovácspéterre. Meg kell hagyni, nem volt rossz választás Kovácspéter, ugyanis egyike Erdély látványos, turistacsalogató településeinek, ahová a térerő is csak módjával jár. Borboly Csaba megyeitanács-elnök szerint azért is esett a választásuk Kovácspéterre, mert a megyei önkormányzat alkalmazottainak mintegy 90 százaléka soha nem járt még itt, a helyszíni terepszemle pedig hozzásegíti a döntéshozókat és a hivatalnokokat, hogy jobban sajátjuknak érezzék a megye megoldásra váró gondjait. Kérdésünkre elmondta: 5–10 évbe is telhet, míg az útszakaszt sikerül teljesen felújítani. Hozzáfűzte, attól függ, hogy milyen döntéseket hoznak a helyi közösségek, és lesz-e politikai akarat a beruházás kivitelezésére. A tanácselnök szerint ugyanis a beruházás gyakorlatba ültetéséhez konszenzusra van szükség, a gyergyói és a csíkszéki közösségnek is bele kell egyeznie az útépítésbe. Úgy vélte: ha mindenki belegyezik, akkor öt éven belül korszerűsíthetik a teljes útszakaszt, ellenkező esetben tíz évbe is belekerülhet, míg felújítják a megyei utat. Egyébként a beruházás célja többek közt az lenne, hogy a környék turisztikai szolgáltatásait erősítse, a Gyilkos-tó meglátogatása ne csak egynapos kalandot jelentsen a turisták számára.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!