tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Holtvágányon
Nem tudok örülni az új jogszabálynak, amely lehetővé teszi az egyetemisták (azaz egy részük) számára, hogy ingyen közlekedhessenek a Román Államvasutak Regio és InterRegio járatainak másodosztályán. Nem az ingyenességet sajnálom az egyetemistáktól, szerintem az, hogy szabadabb belföldi mozgást biztosítanak számukra, ráadásul távolsági határok és úticél-megkötések nélkül, decens kezdeményezés. Ugyanakkor attól sem tudok elvonatkoztatni, hogy óhatatlanul ez a kedvezmény is taszít egyet a szakadék szélén tántorgó CFR-en – bár ettől még a kedvezményezettek ne essenek morális dilemmába, mert ha még az ország összes egyetemistája diplomaszerzésig éjt nappallá téve vonatozna is, akkor sem tudnák zavarba hozni ezt a balkáni mentalitástól, inkompetenciától és korrupciótól évtizedek óta büdös mamutot. Mindezek mellett fenntartom, hogy a döntés nem volt átgondolt és előkészített. Erről a CFR személyszállítási igazgatója is beszélt nemrég egy szenátusi meghallgatáson, közölve, hogy miután ingyenessé vált az egyetemisták vasúti utazása, a forgalom 75 százalékkal nőtt, amit nem tudnak kiszolgálni, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú vagon. Az ismertetett adatok szerint 2016 februárjában 209 ezer, idén februárban viszont, amikortól hatályossá vált az intézkedés, 355 ezer diák utazott vonattal, és ugyanebben az időszakban a bérletek száma 1050-ről 4400-ra nőtt. Nem gyanúsítgatni akarok, de szerintem az adatok nem felelnek meg a valóságnak: a számok lehet, hogy igen, de a romániai egyetemisták száma egy év alatt nyilván nem nőtt 75 százalékkal. Hanem az történt, hogy – bár az ingyenesség vonatra ültetett olyanokat, akik eddig mondjuk autóbusszal, autóstoppal közlekedtek –, most már azok is váltanak pénzbe nem kerülő jegyet, akik eddig az ellenőrök markába csúsztatták az utazás ellenértékének töredékét. Ezek az emberek tehát eddig is utaztak, csak annak nem volt nyoma, pontosabban senki sem akart tudomást venni róla, mert a status quo megfelelt a díjszabásnál olcsóbban vonatozóknak, a pénzhez jutó jegycsípőknek és azoknak, akiknek ők jattoltak tovább. Azért sem kell kételkednem ebben, mert ugyanabban a hónapban a Román Rendőr-felügyelőség keretében működő közszállítási rendőrség az országos vasúttársasággal karöltve ellenőrzéseket végzett a járatokon, minek eredményeként 962 menetjegy nélküli utast azonosítottak és bírságoltak meg. Az akcióba 770 rendőrt vontak be, akik 467 vasútállomást és 700 személyszállító vonatot ellenőriztek. Biztos-e, hogy ez eredményesnek mondható? Egy regiment rendőrt mozgósítani azért, amit egyértelműen mindenki tud, de ezen periodikus látszatakciókon kívül senki sem kíván tenni ellene? A vasúttársaság rákfenéje nyilván nem az, hogy a közönség egy része „zsebbe adja” a viteldíjat: ha bárki átfutja a sajtóhíreket, kedvére válogathat a botrányok között csalárd közbeszerzési ügyletektől kezdve eltérített fejlesztési pénzeken és szó szerint ellopott szerelvényeken át a nemzetközi körözési listákat vezető vasúti fejesekig. De nem is kell ilyen messze menni. Én sem tettem, a hétvégén csak a Csíkszereda–Brassó távolságot tettem meg vonattal, és kicsiben ez a pár óra is mindent elmond az állapotokról. A szeredai vasútállomás infrastruktúrája ötven évvel meghaladott, az egész pályaudvar állapota kritikán aluli, méltatlan. A peron szintje nem nehézkessé, hanem szó szerint veszélyessé teszi a felszállást, ahogy az is, hogy pont abban az időpontban legalább száz, Alcsík irányába hazafelé tartó középiskolás diák vette igénybe a két személyszállító vagont. A szerelvény egyik ajtaja menet közben nem csukódott be a juniorok nagy örömére, mert így félig kihajolva utazhattak, aminél jobban csak az provokálta az adrenalinszintjüket, amikor jött a kalauz, aki vetett ugyan egy pillantást a tárt ajtón keresztül elsuhanó tájra, de láthatóan jobban érdekelte, hogy beszedje a pénzt a jegy nélkül utazóktól. A rövid utazás során ez volt az egyetlen eset, amelyben szakmai professzionalizmust tudtam felfedezni. Ezenkívül beszámolhatok még tévesen kiírt jelzésű járatról, aminek okán egy utas Brassóban a már mozgó szerelvényről ugrott le a csomagjaival – amikor megkérdeztem a kalauzt, hogy miért történt a malőr, szó szerint azt mondta: mert vasárnap van –, illetve olyan apróságokról, mint szájkosár nélkül utazó kutya, rendkívül lassú közlekedés, dohányzás a vonaton, ittas utasok dulakodása, nem működő WC, általános kosz stb. És ez alig kétszáz kilométer és pár órás utazás élménye, gondoljunk bele, mire jutunk, ha az általános képet nézzük. Mondom is: öt-hatezer kilométer feljavításra váró vasúti szakasz, több száz javítandó vasúti híd, szintén néhány száz kritikus pont, ahol csak idő kérdése, hogy mikor következik be baleset, kevés kivétellel meghaladott, elöregedett személyszállítási infrastuktúra, számtalan leírhatatlan állapotú állomás és alkalmatlan alkalmazott. Semmilyen jövőkép és stratégia, de nemhogy a fejlesztés, még a jóérzésű hozzáállás is hiányzik – hozzáteszem, utóbbi az utazó közönség tetemes részéről is elmondható. Erre a halomra húznak rá egy tarka populista ponyvát, hogyaszongya: akkor legyen ingyenes az utazás az egyetemistáknak. Lehet, ez egyszer a honatyák magukba szálltak, és ők is úgy gondolták: ezért már arcátlanság lenne pénzt kérni…
Burus János Botond
.jpg)
