Az 1694-es csíki tatárbetöréskor, február 13-án Csíkszentmihály és a hozzá tartozó Cibrefalva szenvedte a legnagyobb károkat, hiszen a Gyimes felől közeledő tatárok ezeket a településeket támadták meg elsőként. Cibrefalvát teljesen felégették, azóta csak a helyiek emlékeiben él a település. Ásatások, kutatások beszámolóit, feljegyzéseket vizsgáltunk meg Cibrefalváról, és megkérdeztük Izsák-Székely Lórántot, Csíkszentmihály polgármesterét, hogyan emlékeznek a községben az 1694-es tatárbetörésre. Az 1694-es tatárjárást gyászos tragédiának nevezi Losteiner Leonárd csíksomlyói ferences szerzetes, történetíró a Krónika című kéziratos könyvében, amely szerint Szentmihály községet érte a legnagyobb veszteség: „elhurcoltatott P. Szép­ví­zi Kovács Pál szentmihályi plébános 1000 hívőjével, úgyhogy a népes parochián csak hét lélek menekült meg.” Szőcs János, a Csíki Székely Múzeum egykori igazgatója így ír egy 1995-ben megjelent cikkben az 1694-es csíki tatárbetörésről: „A csíki elöljárók (bizonyára 1693-ban): Sándor János alkapitány, László Tamás Deák, Alcsík királybírája és Csató János felcsíki királybíró meggyőzték Apor Istvánt és Friedrich Veterani császári tábornokot, hogy a négy századnyi német katonát Csíkból vonják ki. A szék védelmét a csíkiakra bízták. 1694 telén szokatlanul nagy hó esett. Az alkapitány ebből azt a téves következtetést vonta le, hogy a tatárok nem törnek be Csíkba. Gyimesben, a Rákóczi-várnál szolgálatot teljesítőket hópénz ellenében az alkapitány felmentette a szolgálat alól. Cserei Mihály szerint csak a nyomorú, sánta, nincstelen emberek, akik nem tudtak fizetni Sándor Jánosnak, azok kényszerültek arra, hogy a gyimesi strázsára menjenek. A tatárbetörés előes-téjén beérkezett a havasról Sándor János román pásztora. Értesítette gazdáját a tatárok közeledtéről. De ő nem hitt neki, hazugságnak vélte az állítást. A pásztort visszakergette a havasba. A tatárok előhada, Lakatos István szerint 350 főből álló alakulat, február 13-án tört be és hét falut, éspedig Szentmihályt, Szépvízet, Szentmiklóst, Borzsovát, Göröcsfalvát, Va­csár­csit és Delnét feldúlta, felégette és kifosztotta. Az embereket, ha elérték, rabságra hajtották, vagy levágták. Ekkor semmisült meg Csíkszentmihály Cibrefalva nevű tizese. Csíkszentmihályon, az 1000 főt meghaladó községben a beütés után, szó szerint értendő, hogy hírmondó is alig maradt. Ez kora hajnaltól délig zajlott le. Ekkor a rabló hadak megrakodva elvonultak.” Túlzás? Érdeklődésünkre Botár István régész, a Csík Székely Múzeum munkatársa elmondta, hogy Cibrefalva Szentmihály része volt, de nevének -falva utótagja ellenére önálló településként nem említették, még a helyi nemes Sándor család levéltárában sem. Mint a régész közölte, az elpusztult falurész Szentmihálytól keletre található ‒ a helyiek jól ismerik ‒, és nevét vélhetően a 16. század végétől adatolhatóan itt élt Czibre családról kapta. Botár István elmondása szerint 1980‒1983 között a csíki múzeum munkatársai, Szőcs János igazgató és Ferenczi Géza ásott a területen, ahol több 16‒17. századi házhelyet azonosítottak, illetve leletet hoztak be a múzeumba. ‒ Az anyag feldolgozatlan, közöletlen, de úgy tűnik, ez a rész a 16. századtól lakott. Az 1694-es tatárbetörés jórészt a falu lakóit érintette, a templom például nem égett le, középkori fa tetőszerkezete, fa oltára megmaradt. Lakatos István kozmási plébános beszámolója szerint a népesség jelentős részét elhurcolták, Szentmihályról ezer, egész Felcsíkról összesen hétezer embert – mondta a régész. Hozzátette azonban, hogy ez a kijelentés erősen túlzó, mert az összeírások ‒ Garda Dezső, 1999 ‒ szerint a családok száma Szentmihályon így alakult: 1602-ben 68 család volt, 1614-ben 164, 1643-ban 130, 1658-ban 69, 1703-ban 87, 1721-ben 58 és 1750-ben pedig 105 családot számláltak. A csíki összesítés szerint 1658-ban 1826 családot számoltak, majd 1703-ban 2628-at. ‒ Nyilván ez nem mai értelemben vett népszámlálás, de nem látható drasztikus törés a létszámban 1694 után – fűzte hozzá a Botár István. Cibrefalva nyomai Az egykori Cibrefalva területén Szőcs Vince tanító kezdeményezésére végeztek ásatásokat. A Hargita Népe Lapkiadó gondozásában, 2018-ban megjelent, Mezítláb múltunk cserépdarabjain című kötetben helytörténeti és néprajzi jellegű írások találhatók, és többek között Cibrefalváról, illetve az ottani ásatásokról is lehet olvasni. Az említett kiadványban Szőcs Vince így ír az egykori Cibrefalváról: „A falu a Pogány-havas irányába felnyúló erdőktől körülvett völgy tisztásain, a Cibre-patak mentén alakult ki. Az akkori két tó ‒ Cibrei és Sásos ‒ helye ma is felismerhető, de létezésüket inkább helynevük bizonyítja. A tavak mesterséges növeléséhez a vizet a Cibre-patakból vezeték árkon, melynek nyoma ma is látható. A falu központja a mai Pityókás-kert környékén lehetett. A pityókás-kerti Sásos-tó közelében ‒ a szájhagyomány szerint ‒ kápolna állt. Kaszálás után imitt-amott még sejthetők a régi házak alapjai. Ezek alapján a falu a Pityókás-kerttől északkeletre húzódó völgyben, a Cibre-patak két oldalán helyezkedett el. Épületnyomok találhatók Kenderes-kertben, Kerek-parlagon és Hideg-dombon. Ettől kissé távolabb, Csigafalva közelében, az Akasztó-hegy oldalában, az elterelt patak két oldalán ugyancsak találhatók épületnyomok. A kereszttel jelzett helyeken Cibrefalva településének nyomai felismerhetők. Pityókás-kert és Kenderes-kert közötti út mellett a téglavető hely szintén. A téglavetőnél mészégetés nyoma is található. Itt találtam a csaknem épen maradt kályhacsempe-ritkaságokat is. Kerek-parlagon vaskohászat nyomai találhatók: öntőformát téglából és vassalakot (vascipót) találtam. A cibrei réten lévő tónak mesterséges előállítása most is felismerhető. Pityókás-kert felső felében sással benőtt tó helye van” ‒ írja Szőcs Vince. A továbbiakban az 1980-ban, a csíkszeredai múzeum munkatársai által végzett ásatásról lehet olvasni és a változatos kályhacsempék töredékanyagáról, azonban ‒ mint azt már említettük ‒ ennek az ásatásnak az eredményeit és a leleteket még nem dolgozták fel. A kötet szerzője, Szőcs Vince összegyűjtötte azokat a közösségi emlékezetben fennmaradt töredékeket is, amelyek a tatárbetöréshez kapcsolódnak. A lejegyzett történetek között több is felidézi a „kutyafejű tatárok” kegyetlenségeit, a pusztítást. Szőcs János már idézett írása szerint február 15-én közel 12 ezer tatár tört be újból Csíkba, ez alkalommal egész Felcsíkot lerohanták. A szerző ‒ Cserei Mihály feljegyzéseire hivatkozva ‒ állítja, hogy a felcsíkiak több helyen is szembeszegültek a tatárokkal, például Karcfalván és Csíkrákoson is, és Csíksomlyón Nizet Ferenc belga eredetű szerzetes csatarendbe állította a diákságot és a többi összegyűlt embert, így a tatárok ‒ látván a készülődést ‒ elkerülték Csíksomlyót. Taplocán, Hosszúaszó völgyében kisebb ütközetek voltak. A hagyomány szerint ekkor esett el a völgyben Xántus Keresztes is, és az ő, illetve a csata emlékére építették a Xántus-kápolnát Hosszúaszó völgyében. Beépül a köztudatba Csíkszentmihályon először 2018-ban szerveztek megemlékezést az 1694-es tatárbetörésről. Izsák-Székely Lóránt, a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy most már évről évre megemlékeznek erről az eseményről: ‒ Tudatosítani akarjuk, hogy bár hatalmas volt a pusztítás, az ősök építő kitartása, szülőföldszeretete, tenni akarása újra és újra megmutatkozott, Istenbe vetett hite és bizalma gyümölcsöt termett. Így maradhatott fenn évszázadokon át népünk, népesültek újra falvaink, és erre nemcsak emlékeznünk kell, hanem kamatoztatnunk is a ránk bízott értékeket – közölte a polgármester. Hozzáfűzte: idén is megszervezik a megemlékezést: február 13-án, vasárnap fél tizenkettőkor szentmisét tartanak, és az elöljárók ünnepi beszédei után koszorúkat helyeznek el az 1694-es tatárbetörés áldozatainak emlékére.

Péter Ágnes