Egy iskolai ballagás alkalmával láttam a táblára írva Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versének egy részletét. Azóta is minden év decemberében, az év utolsó napjához közeledve eszembe jut ez a vers, és egy kicsit mindig elszomorít. Mert teljesen igaza volt Reményiknek, „valamitől mi mindig búcsúzunk”. És nemcsak „az éjtől reggel, a nappaltól este”, hanem mindentől, ami egyszer az életünk része volt.
Búcsúzunk a kiságytól és a pelenkától, a cumitól és az anyukánktól reggel, óvodába menet. Búcsúzunk az óvó nénitől és az intézménytől, az elemi iskolától, a gyermekkortól, a játéktól, majd a kamaszkortól, a gimnáziumtól, a tanulástól, a diáktársaktól, a szüleinktől – tőlük életünk során többször is. Búcsúzunk az egyetemi bentlakástól, a gyermekkori otthon melegétől, a lányságunktól, legénységünktől, az eladott autónktól, az első lakásunktól, a mézeshetektől, a gyermekünk első tejfogától, a régi munkahelytől. Majd kezdjük elölről az egészet a gyermekünk életszakaszainak búcsúztatásával.
Aztán búcsúzunk az elhunytjainktól, majd mi magunk is búcsúzunk az élettől. Ezek csak a legmeghatározóbb alkalmak, amikor búcsúzunk, és ilyenkor rendszerint jól körülhatárolt szokásrendszerünk van ezen búcsúalkalmak megüléséhez.

Ám ennél sokkal kisebb és kevésbé fontos dolgoktól is állandóan búcsúzunk. Például az évszakoktól és minden évben az előző esztendőtől. Számos óévbúcsúztató szokásunk van, egyesek ezeket vallási meggyőződésből, mások babonából teszik évről évre.
Egy valami azonban mindben közös: a búcsúzás. Mert az év utolsó napján elengedjük az előző esztendőt, lezárjuk az évet, életünk ezen szakaszát, az elmúlt 365 nap történéseit. És bár a mi elengedési rituálénk nélkül is elmúlik az esztendő, mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy felügyeletünk alatt tartsuk az idő múlását és nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy nélkülünk, a mi búcsúnk nélkül is elmúlik az év.
Épp ezért, idén próbáljuk meg elhagyni a búcsút. Ne szomorkodjunk és ne bánjuk, hogy el kell engedni az előző esztendőt. Inkább várjuk az új évet örömmel, tekintsünk pozitívan a jövőre, nézzünk lehetőségként az új esztendőre, máris sokkal vidámabban fog telni az év utolsó napja. Ha ezt legalább évente egyszer meg tudjuk tenni, ha szilveszterkor nem a búcsú szele fog lebegni a szemünk előtt, akkor rácáfolhatunk Reményik Sándor örök érvényű versére, hogy „valamitől mi mindig búcsúzunk”.