Kezdeném egy kérdéssel: mikor érezted utoljára, hogy valóban szabad vagy? Mert egyvalami biztos: rabok vagyunk – legfeljebb nem mindig tudunk róla.

Létezik a klasszikus szabadság, az, amiért régen emberek meghaltak – szó szerint. Harcban, bilincsben, forradalomban. Ma viszonylag nyugi van, mármint papíron. Jogaink vannak, választunk, posztolunk, nyaralunk – tehát szabadok vagyunk. Vagy mégsem?
A modern rabság finomabb. Bársonyos. Csak lassan húzódik ránk a hurok, és mire észrevennénk, már magunk húzzuk szorosabbra. Például ott van az alkohol. Közismerten lehet a rabjává válni – még kifejezés is van rá. De a kínálat bő: kábítószer, szerencsejáték, energiaital, futópad, plázázás, Netflix, futballklubok, kriptovaluta, diéták, influenszerek vagy épp a „motivációs idézetek reggelre” nevű vírus. Mindenki választhat magának bilincset – ízlés szerint. Sokan legyintenek: „De hát ez csak egy szenvedély!”

Aha, persze. Csak épp minden más elé kerül, és ha választani kell közte meg a józan ész között… hát, szegény józan ész sokszor hoppon marad. Aztán ott a közösségi média – az emberi jellem Disneylandje. Vagy pokla. Attól függ, ki mit hoz ki belőle. Egyeseknek virtuális katedra, másoknak nyilvános szégyenpad. Van, aki ott él, más meg ott hal meg – egy kommentben.

És az okostelefon. A modern világ legcsinosabb bilincse. Zsebre vágható börtön, ami közben még szól is hozzád. Azt mondod, csak a munkádhoz kell? Hát persze, és a csoki is csak a vércukrod miatt van a fiókban. Tiltakozhatsz, hogy „hasznosan használod” – de az idődet ugyanúgy megeszi, mint a YouTube a sávszélességet.

Mondhatjuk, hogy ezek a ra­boskodásoknak mondott dolgok akár fejleszthetnek is. Végül is a rendes börtönben is lehet olvasni, tanulni, edzeni, megtérni. De attól még ott vagy. Rácsok között. És néha pont az a legnagyobb illúzió, hogy szabadon választottuk a rabságot. Gyors szabadulást!