A késői tavasz érkeztével a vándormadarak visszatértek a megyeszékhelyre, de sajnálatos módon magukkal hozták a graffitiket és tageket is. A megyeszékhely központjában az elmúlt évben letakarított, majd újrafestett padokon az önmagukat művészeknek nevező, főleg tinédzserekből álló egyének a tavasz közeledtével újra otthagyták névjegyüket.
Értem én, hogy a városi művészet és a vizuális kommunikáció egyik formája a graffiti, de nem hiszem, hogy a frissen festett kerítések tulajdonosai, a lakószövetségi elnökök, a városi kertészet munkatársai és sok más ember is örül a különböző színű festékszóróval lefújt köztéri és lakóépületeken, köztéri bútorzaton megjelent szimbólumoknak. Ráadásul ezeket a jeleket, írásokat vagy ábrákat általában csak a „művészek” tudják azonosítani, a közönséges állampolgárnak ez semmit nem jelent, csupán rongálást.

Persze van engedélyezett graffiti is, a világ több nagyvárosában lehet látni valóban értékelhető művészi rajzokat épületek, betonkerítések, olykor vonatok, metrókocsik oldalán, de mint hangsúlyoztam fentebb, ezeket az elöljárók szóban vagy írásban jóváhagyják. Sőt, vannak ilyen irányú felkérések is, főleg, amikor egy rideg betontömböt akarnak barátságosabbá tenni. Ám azok nem rondák, a városban található graffitikkel ellentétben.
Csíkszeredában a városi parkban végigsétálva megszámlálhatatlan azon padok száma, amelyeken legalább egy, de némely utcai bútordarabon két vagy annál több graffiti ne lenne. Hol a háttámla, hol az ülőrész, hol mindkettő, de a lényeg, hogy lefújták rikító festékkel. A fújást titokban és köreikben vállalják a graffitisek, ám a takarítást nem. Pedig az nem annyira kockázatos, mint a festékspray gombját megnyomni.