Próbavizsgák
Február elején országos próbavizsgákat szerveznek Románia-szerte. Sok szülőtől hallani: a kiskamasz gyermekek fel sem fogják, mekkora súlya van a nyári megmérettetésnek, hiszen egy-két tizednyi jegykülönbségen múlhat a teljes jövőjük. Romániában szinte teljesen biztos, hogy aki most valamelyik szakiskolába nyer felvételt, csupán feleolyan eséllyel indul, hogy sikeresen megszerezze az érettségi diplomát. Sokan vitathatják, hogy van-e szükség erre, de egy jól működő tanügyi rendszerben csupán a teljesíthető minimumnak kellene lennie a négy, kisebbeknél három ötösnek.
Nemrégiben egy vidéki hetedik osztály diákjait látogattam meg az iskolában, rendhagyó irodalomórát tartottunk – mondanom sem kell, mekkora lelkesedésükre –, de a két, számukra unalmasnak tűnő szöveg között jókat beszélgettünk fontos dolgokról. A gyermekek számára sok esetben teljesen feleslegesnek tűnik az iskola. Régóta beszélünk már az élményalapú oktatásról, minket már az egyetemen alaposan felkészítettek a finn és svéd modellekből, viszont a szűrőn ugyanúgy akad el ez a minta is. Falun egyre kevesebb a gyerek, sok iskolából senki nem iratkozott az idei próbavizsgára, de ahol ki is gyűl a tizenöt-húsz tanuló, nagy eséllyel lesznek hiányzók, akik meg sem jelennek. A kis létszám ellenére a romániai oktatás nagy részét teszik ki a falusi iskolák: intézmények, ahol nincs elitizmus, a gyermekek nem járnak délután lovagolni és számtalan pluszórára, és a kedvenc tanórájuk – ki tudja, miért – a testnevelés.
Az északi országokban teljesen más anyaggal dolgoznak: a diákok az iskolában töltik a napjuk szebbik, fontosabb részét, minálunk a gyerek alig várja, hogy kiszabaduljon és azzal foglalkozzon, amit szeret. A legtöbb falusi intézményben erős kulturális különbségek is vannak: a roma lányok egy része már hetedik osztályban férjhez megy, a fiúk többsége pedig nyolcadik vagy kilencedik osztály után nulla nyelvtudás nélkül vág neki Nyugat-Európának – dolgozni, isten tudja, mit. Így marad meg az osztály fele, a gyermekek, akik végignézték, hogy a szükséges létszám miatt társaik mindössze két hónapot voltak jelen egy tanévben. És marad a düh, az ellentét, a nem akarás – ha neki szabad, nekem sem kell tanulni!