Szülőként némi felháborodással tapasztaltam jó pár évvel ezelőtt, amikor az iskolai év első szülői értekezletén egy kérdőívet kaptam, ahol be kellett jelölnöm – persze a gyerekkel egyeztetve –, mely opcionálisan választható tantárgy mellett döntök. Először az opcionálisan kötelező kifejezésbe kötöttem bele, aztán meg felháborodva kérdezgettem, tanulni mikor lesz ideje a gyereknek. A szabadidőről már eleve nem is mertem szólni.

Nos, választani kellett, kettőt is, így kiderült, hogy már ötödik osztálytól négy, hetediktől öt nyelvet kellene tanulnia a nebulónak, s mire érettségizik, jó, ha ebből egyből legalább megérteti magát. Olvasom, hogy most újabb hét tantárggyal bővül a kötelezően választható opcionális lista, lesz harmónia és testi kifejezés, táplálkozási nevelés – aminek egyelőre nem látom értelmét, főleg az utóbbinak nem, mert ezeket az előkészítő, az első és a második osztályosok választhatják. Három másik tantárgy sporttal kapcsolatos, annak még látom az előnyét szülőként és sportújságíróként is.
Februárban arról írtak a kollégák, hogy készül az új kerettanterv és lesznek reformok, többek között csökkentik az óraszámokat a heti negyvenről harmincra, személyre szabható lesz az érettségi vizsga, és az új tanterv egyensúlyt teremt az alapvető készségek, a szakmai tudás és a munkaerőpiaci igények között, hogy segítse a karrierépítést és a továbbtanulás lehetőségeit. Ez számomra olyan, mintha egy Verne-regényt olvasnék, tudják, olyan tudományos is, és fantasztikus is.
Jelenleg 7-8 órát töltenek az iskolában a gyerekek, ez remélhetőleg hatra csökken, de ha ehhez hozzáadjuk a legalább két-három óra otthoni tanulást, az időt, amit a suliba menet és onnan hazafelé tesznek meg, a legalább nyolc óra alvást, a fiziológiai szükségletekre, tisztálkodásra szánt időt, akkor a gyereknek úgynevezett szabad felhasználásra, például egy kis játékra ideje nem marad.
Rég mondom, úgy már tizenhárom éve, hogy a tanügyminisztériumban a döntéshozók között nem dolgoznak olyanok, akiknek gyereke vagy unokája éppen az egy-nyolcat járja. Ha mégis, akkor nem beszélget a gyerekével, nem látja, hogy fiának vagy lányának nulla a szabadideje. Arról most nem szeretnék vitát nyitni, hogy a tantárgyak közül szerintem mely fölösleges, mert ezt több szempontból is illene megvizsgálni, de azt bátran kijelentem, hogy ma Romániában több a funkcionális analfabéta, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, amikor kötelezően nem kellett opcionális tantárgyakat választani.