Örökségünk, utódaink és a lapostetvek
Olyant az Isten ne adjon, amiből más ne kapjon – idézte édesanyját kedves barátom. Gyorsan hozzátette, ez nem holmi átokmondás, inkább ösztönzés arra, hogy osszuk meg, főként a rászorulókkal azt, amink van. Tetszett a mondás, eddig még nem hallottam. Aztán a napokban (is) akadt bőven tennivaló a ház körül, s ilyenkor gyakran a saját gondolataimmal is tevékenykedem.
Egy fal lebontása közben beugrott a mondás, onnan tovább cikáztak a gondolataim, míg csak el nem jutottam a felmenőkig. Tudattalanul is leltározni kezdtem, mi mindenért vagyok hálás, amit tőlük láttam, hallottam, kaptam örökségül. Bizonyára sokan így vagyunk ezzel, és ha valamelyikükre gondolunk, rögtön eszünkbe jut, hogy Sanyi tátá (Felcsíkon még mindig sokan így mondják) játszott a legszebben citerán, Juliska mámától kaptam ajándékba az első székely népviseletet, ez az ének a Laci tátá éneke volt, Géza tátá tanította meg az András-kötést, a legmulattatóbb vicceket és az életet a legjobban kifigurázni a pirospozsgás arcú, ráncos homlokú szomszéd Róza néni tudta. Csak néhány apróság, amelyek derűt vagy könnyeket csalnak az arcunkra.
Rossz kutya az, amely a maga vackát megugatja – így tartja a mondás, és (részben) igaz is. Mindezek ellenére be kell látnunk, hogy akadnak olyan elhunyt felmenőink és ismerőseink, akikről nem feltétlenül a kedves emlékek jutnak eszünkbe, még annak ellenére sem, hogy egyeseket az idő próbált megszépíteni. Hallottam már olyant, aki arra panaszkodott, hogy csak egy-két emléke van a nagyanyjáról, de azok közül is a legmarkánsabb az, hogy megszidta, mert felszedett néhányat a lehullott almából. Van, aki csak úgy emlékszik felmenőjére, hogy káromkodós és akadékoskodó volt, vagy éppen nem látott az orrán elől a csíki sötétség miatt.
Falbontogatás és gondolatcikázás közben arra a következtetésre jutottam, nem árt lebontani saját belső falainkat, gyakran tükörbe nézni, hiszen nem mindegy, hogyan élünk, és az utódaink miként emlékeznek ránk, mit kapnak tőlünk. A lényeg, hogy egy kicsivel jobbat kapjanak, mint az, aki a népdal szerint Picinétől vett tejet: „Picinétől vettem kávét, tőle kaptam el a sánkért. / Picinétől vettem tejet, tőle kaptam, tőle kaptam lapostetvet.”
Jó dudorászást!