Eredj-eredj, a jegy úgyis nálam van! – mondja a székely bácsi, amikor lekési a vonatot. Hogy ez nemcsak fanyar vicc, hanem időnként ilyenek is vagyunk, arra bőven van bizonyíték. Néhány nappal ezelőtt valaki a közösségi oldalon tette szóvá, hogy a csíkszeredai moziban 10-15 perccel később kezdődnek a vetítések, mert a működtetői alkalmazkodnak a közönséghez, és ideje lenne változtatni ezen. Az esetek többségében valóban később világosodik meg a vászon. A színháznál és a táncegyüttesnél is voltak, vannak próbálkozások, miszerint a késve érkezőket nem engedik be az előadás megkezdése után, vagy csak a szünetben, de így is sokszor előfordul, hogy 10-15 percet várnak a nagyérdeműre. Ünnepségeket és megemlékezéseket is sokszor a meghirdetetthez képest később kezdenek, persze aztán nem igyekeznek behozni a késést… Így van ez nagyjából a konferenciák, koncertek esetében is. Habár a múltkor arról szóltak a hírek, hogy az előadó pontosan kezdte a koncertet, ezzel is megtisztelve rajongóit. Sírjunk vagy kacagjunk? Busás összegért (közpénzből és drága belépőért) pontosan koncertet kezdeni… Szerintem ez a minimum, és hadd ne éreztesse senki, hogy ezzel még meg is tisztel. Aztán ugyancsak mérgelődik az ember, ha a másik este szinte aranyáron vásárolt belépőért az előadók már nem „tisztelik” meg a közönséget a pontos kezdéssel. Nyilván ki lehetett bírni 15 percet, s legalább a térre is érkezett még néhány csápoló… Talán nem is annyira a késés zavart, hanem a kettősség. Egyik nap pontosan lehet kezdeni a koncertet, a másik nap nem… Aztán sokak gyomra attól is görcsbe szorul, ha orvoshoz kell menni. Legtöbbször nem a vizsgálattól, az esetleges beavatkozástól, hanem attól, hogy előjegyzik tizenegy órára, és délután egy-két órakor (olykor morogva) szólítják be. Természetesen ismerjük a rendszer ördögeit is... Gyakran utánozzuk a Nyugatot technológiában, divatban és főként különböző hóbortokban, de ideje lenne a jót is eltanulni, akár a pontosságot! Néhány évvel fiatalabb és naivabb voltam, amikor az első randik egyikéről elkéstem. Életlecke azóta is számomra. Nem volt hiszti belőle, csak megkaptam házi olvasmányként Wass Albert írását. Megfontolandóként itt hagyom egy részletét: „A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?”