A közelmúltban kisebb baleset ért. Rossz mozdulat miatt beleütöttem a nagyujjamat egy enyhén éles cső végébe, ami megvágott. Nem volt vészes, ezért nem foglalkoztam vele, dolgoztam tovább mindaddig, amíg idegesíteni kezdett, hogy időnként vércseppesek lesznek a szerszámok. Végül a sebet fertőtlenítettem, sebtapasszal leragasztottam, és máris folytattam a munkát, mint előtte. Sajnos bütü székelyként sokszor ennél nagyobb sérüléseket, betegségeket is elbagatellizálunk, mindaddig, amíg komolyabb gondunk nem lesz. 

Ugyanígy vagyunk a lelki sebeinkkel is. Tabuként kezelünk konfliktusokat, emberi gyengeségeket, érzéseket. Sőt sokszor mély szégyenként élünk meg egy-egy élethelyzetet: munkahelyváltást, válást, gyermekvesztést, iskolai kudarcot vagy különböző baleseteket. A tavaly elhunyt Mustó Péter jezsuita szerzetes írja az Ahol otthon vagy című könyvében, hogy a szégyen megrendíti az önbizalmat, rejtőzködésre késztet, táplálja bennünk a vágyat, hogy ártatlannak tudhassuk magunkat, felemészti belső energiáinkat, ugyanakkor szembesít a kérdéssel: szeretnénk-e azok lenni, akik vagyunk? Ki nem akar önazonos lenni? Mustó így folytatja: „A szégyen elveszíti hatalmát felettünk, ha nem tagadjuk le. Már az is felszabadító lehet, ha önmagunknak kimondjuk.” Bizonyára, ha a lelki sebeinkre is azonnal tekintenénk, bekövetkezne a gyógyulás. Gondoljunk csak bele, mi lenne másként, ha egy-egy sérülés után nem az önmagunkba zárkózásba, alkoholba, tudatmódosító szerekbe, kényszeres vásárlásba, élményhajszolásba és más függőségekbe menekülnénk, hanem kimondva, kényelmetlen őszinteséggel fertőtlenítenénk sebeinket. 
Tavasz van, hamarosan virágzanak a fák, visszajönnek a vándormadarak, kizöldül a természet. Ezzel a megújuló frissességgel öntsünk lelki harmatot a belsőnkre is, vegyük elő a biciklit, a futócipőt, a kirándulós táskánkat, keressük mindazt, ami feltölt, és engedjük gyógyulni a sebeinket. Egyszer kell felkaparni, jól kimosni azokat, azért, hogy a lehető legszebben begyógyuljanak. Gyermekként nagyon utáltam, amikor a felnőttek egy-egy sebemre azt mondták: Míg katonának visznek, addig meggyógyul! 
A mai világban különösen nem jó ilyenekkel viccelődni, inkább gyógyítsunk! Egy-egy hegesedés vonzerőnk is lehet!