Augusztusban a hőmérséklettel együtt az árak is emelkedtek. Közeleg az iskolakezdés, aztán a fűtésszezon, ami pluszkiadásokkal jár. A kormány újabb adóintézkedései – áfakör kibővítése, jövedéki és banki különadók – szinte azonnal begyűrűztek a mindennapi életbe. Nem kellett sokat várni: a kenyér, a tej, a benzin, a rezsi is többe kerül, mint néhány hete. Csakhogy a fizetések évek óta nem változtak számottevően.

A székelyföldi ember mindig is takarékosan élt. Tudta, hogyan lehet „egyből kettőt” csinálni, miből töltse fel az éléskamráját télire, mennyi lekvárt, mureturát készítsen, hogyan termessze meg a ház körül a szükséges zöldségmennyiséget. De amikor az áremelkedés már a legegyszerűbb kiadásokra is kihat, akkor nem ügyességre, hanem döntésre kényszerül. 
A hónap végére legtöbbször csak a lemondás marad.
Az állam a hiánycsökkentésre hivatkozik, Brüsszel nyomását emlegeti. A gazdasági logika talán érthető a pénzügyminisztérium épületében, de kevés vigaszt jelent egy háromgyermekes családnak Csíkszentdomokoson vagy egy nyugdíjasnak Székelykeresztúron, amikor a gyógyszer és a krumpli között kell választania.
Már elegen elvándoroltak az elmúlt évtizedekben, és egyre többekben érik meg a gondolat: lehet, hogy ideje másutt szerencsét próbálni. Ismét felerősödik az elvándorlás csendes sodrása – nem látványos, nem tüntetésekben mérhető, de annál drasztikusabb. Mert ha a munkából nem lehet megélni, akkor a becsületes munka megbecsülése is elvész.
A döntéshozóknak ideje volna észrevenniük a valóságot. Az elégedetlenséget, amiből akár társadalmi probléma is lehet. Bár magunkat ismerve tűrünk a végsőkig!