Késő este érkezett haza kollégiumi lakótársam. Miközben zsebeit ürítgette, láttam, hogy egy paprikaspray is előkerül. Kérdeztem is, minek az neki. Mondta, elkísérte a kedvesét a Széll Kálmán térre, ott meg bármikor jól jöhet az eszköz. Ekkor kezdtem el egy kicsit azon gondolkodni, hogy nekem sem elegendő védekezésre az öklöm vagy a két gyorsan futni is tudó lábam. Aztán egy nyári gyakorlat idején kérte kölcsön egy másik lakótársam a székely buletin svájcias formáját. Ő a Corvin negyedből érkezett esténként haza Óbudára. Ugyancsak a magyar főváros egyik sötét utcáján járt-kelt esténként a svájci bicska nyitott bornyitójával az egyik barátom. 
Addig-addig, hogy bogarat ültettek a fülembe, és a „buletint” időnként én is zsebre vágtam, s egyszer néztem is, hogy vagy átadom a kenyeremet a lincselőknek, vagy kénytelen leszek önvédelem céljából használni. Végül szerencsém volt, épp hátulról leszólítottak a szomszéd srácok. Így egyben, épen hazaértünk. 
Mindezek ellenére kedves emlékeim fűződnek Budapesthez, ahol sokszor azzal büszkélkedtem, mifelénk nagyobb a közbiztonság. Az elmúlt napok, hetek, hónapok talán rácáfolnak minderre. Nem részletezem, hogy milyen szörnyűségek történtek. Inkább csak sorolom a kérdéseket, amelyekre választ nem remélek. Hol van a helyi és a városi rendőrség? Zárójelben jegyzem meg: utóbbiaktól a járvány miatti korlátozások idején jobban kellett félni, mint a bántalmazóktól, akkor volt emberük az utcán masírozni… Jelenleg, ha masíroznak is, kérdés, hogy elmennek-e a város minden szempontból sötét részeire? Hol van a fogyasztóvédelem, amely az ideiglenes buszmegállóban kialakított várótermet bezáratta, de nem látja a sok iszákost, a szemetet, a leprafészket, amit éppen a buszmegállóban hagynak maguk után? Hol vagyunk mi, akik felelősek vagyunk egymásért is? Segítünk-e, hívjuk-e a rendőrséget, ha látjuk, hogy valakit megtámadtak? Vajon az illetékesek tudnak-e arról, hogy a kóbor kutyák (ismét) melyik parkolóban támadnak? 
Nem mondok újat, ha azt mondom, a világ értékeiben roggyanóban van. Ne áltassuk magunkat! Kisebb közösségünk is elindult a lejtőn, talán lassabban, mint más. Vigyázzunk magunkra és egymásra! Kö(s)z, biztonság!