Míg a nagyhatalmak egyre próbálgatják, hogy hogyan lehet félpályáról egymás kapujába találni magas sarkú cipővel, Románia a kispadról várja, hogy valamelyik feneke alatt helyet kapjon, ha egy nagy sikerű találat után a levegőbe kellene emelni azt. Vagy legalábbis a szokás hatalmánál fogva: ildomos lenne. Lássuk be, ebben a kül- és belpolitikai szempontból is labilisnak mondható helyzetben, ha van valami derűkeltő, az pont az, ami történelmét tekintve a leginkább megvethető ebben az országban. És bár igencsak rossz tapasztalatai vannak egy kisebbséginek annak kapcsán, hogy döntő politikai kérdésekben eddig úgy lavírozott a politikai elit, mint egy defektes autó, megvan az esély rá, hogy Románia jókor fog jó helyre „ugrani”. Mikor más állam utolsó vesztenivaló okán legfennebb a gerincét fogja félteni. Erre jó példa, hogy Ilie Bolojan diplomatikusnak szánt megnyilvánulásai is beálltak az elődje által taposott regresszív ösvénybe: hiába ömlengett róla az országos sajtó, hogy a választópolgárok egyenes és határozott álláspontot várnak a politikai elittől, a rébuszokat nem sikerült tiszta beszédre váltani. Mivel továbbra is melegedik országunk ülepe alatt a kispad, csekély az esélye annak, hogy a külpolitikai döntésekben egyenes válaszokat várhatunk, bármelyik potenciális befutó nyerje meg a közelgő államelnök-választást.

De ha valami csoda folytán mégis sikerülne megugrani ezt az elvárást, aligha tudná annak sok hasznát élvezni a kisebbség. Egyenesebben: romániai magyarként úgy látom, teljesen mindegy, hogy foglal-e állást Románia olyan külpolitikai kérdésekben, melyek mérvadók az aktuálpolitikában. Amíg a polarizációba való becsatlakozás okán, vagy épp annak akadályozásában ténykedik számos ország, Romániát olyan alapvető megoldandó kérdések gyötrik, melyek megoldása híján eleve kvalifikálják. Nem lenne meglepő, ha Romániát más országok csak annyira vennék komolyan, mint amennyi autópályája, korrupciós és plágiumpere vagy korszerűsített villanyhálózata van, majd az egészet megfejelik egy többszörösen szabotált elnökválasztással. Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akikkel szeret mások előtt is beszélni, akiknek ad a véleményükre, mert észszerű gondolataik vannak és lojálisak. És vannak olyanok, akik elől inkább betérnek egy üzletbe az utcáról, csak ne kelljen köszönni nekik. Jobbszerivel Párizsban is csak röhögnek: Na, megjött a vizesfiú.