Soha nem voltam túlságosan oda a sportokért, sportolásért, foci- és kézilabdameccset ugyan láttam már élőben, és követni szoktam a nagyobb volumenű sporteseményeket is, de ezzel nagyjából ki is merül a sportszeretetem. Írországi kirándulásunk alkalmával azonban részt vettem egy számomra eddig teljesen ismeretlen sportmérkőzésen, egy rögbimeccsen. Feltevődhet a kérdés, bennem is felmerült, hogy mit kerestem én ott, így alakult, de végül egyáltalán nem bántam meg, hogy ezzel is gazdagítottam a sportismereteimet. Nem tudom, hogy a kedves olvasó mit tud a rögbiről, én eddig semmit nem tudtam, úgyhogy a meccs előtt elolvastam a szabályokat. Mint számomra kiderült, a rögbi látványra hasonlít az amerikai futballhoz, ami számomra a legnagyobb különbség a két sportág között, az a felszerelés és annak hiánya, a rögbit ugyanis az amerikai fociban jól ismert nagy méretű védőöltözet nélkül játsszák, mindössze ágyék- és fogvédőt használnak a játékosok. Két alsóbb osztályban szereplő csapat összecsapását néztük meg, számomra azonban megdöbbentő volt az a fajta felkészülés, amivel a meccset lebonyolították.

Annak ellenére, hogy amatőr bajnokságról volt szó, több százan látogattak ki a mérkőzésre és őszinte odaadással támogatta kedvenc csapatát a közönség. Mindig tudtam, hogy a csapatsportoknak a versenyszellem növelésében és a csapatmunkában mutatkozik meg az ereje, ám az ír rögbimeccs világított rá arra, hogy mekkora szükség is van erre például egy gyerek életében. Manapság minden szülő igyekszik valamilyen sportágba bekapcsolni a gyermekét, erre lehetőség is számtalan van, és biztos megvan a szépséges az egyéni sportoknak, ám úgy érzem, a csapatsportok tanítanak kellő önfegyelmet, motivációt, csapatszellemet egy gyereknek. Elképesztő volt azt látni, hogy egy tíz év körüli kisfiú labdaszedőként vett részt az ír rögbimeccsen, a csapat mezét magára öltve, vágyakozva nézte a nagyokat játék közben, utánozta a mozgásukat a pálya szélén, úgy dobta vissza a labdát, ahogy ők dobnak. Ez itthon is így van, megyénkben is minden sportágban igyekeznek odafigyelni az utánpótlásra. És hogy mi a tanulság számomra? Annak ellenére, hogy igen keveset voltam része sportcsapatnak, motivációt azzal is tudok szerezni, ha csak nézem őket, ugyanis olyan feltöltődve és adrenalinnal töltve jöttem el az összecsapásról, amilyennel ritkán találkozom.