Hirdetés

Betyárok

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mindig megdöbbent az a vakmerőség és bátorság, amit egy‑egy idősebb néni, bácsi tanúsít. Ez a látvány vagy tapasztalat, sokszor felvidító és bájos, hiszen ki gondolná, hogy a kankóspálcával uborkázó Pista bá lábában, aki még fel‑felköhögi a szénbányák mélyéről felszínre hozott üszköt, benne lapul negyven év néptánctudás, amit alkalomadtán nem is szégyell megvillogtatni, háttérbe szorítva sok fiatalt, tudomást sem véve arról, hogy a forgók már inkább akadók, s a térd is inkább egy megfáradt orosz kézi pumpához hasonlít, ami a pakolások mellett kinyomja az olajat.
Így történt, hogy alkonytájt, irányjelzések és bármiféle kivilágítás nélkül, egy mellékutcából kifordulva, átvágott előttem egy korosodó, babettás betyár. Sportolókat meghazudtoló vakmerőséggel figyelt arra, hogy átjusson a szemközti utcába, én meg csak „nyeltem a port” a száguldozó mögött. A történet megírására mégsem a szabálytalankodás késztetett, sőt valahol mélyen örültem annak, hogy vannak ilyen energikus, bátor idősek, akik kicsit háttérbe szorítják a fiatalokat. És míg tehetik, jól teszik. Így történt az is, hogy a megszokott zsörtös átkozódások helyett mosolyogva levettem a lábam a fékről, s immár körültekintőbben indultam tovább, hiszen sosem lehet tudni, honnan toppan elő egy újabb babettás, rolleres, biciklis fejkendős vagy épp kalapos betyár. 


Hirdetés


Az igazat megvallva nagymamám jutott eszembe, aki egyik évben egyedül veselkedett neki, hogy a pálinkának való anyaggal „babráljon”. Az idő vasfoga néhány kivétellel a korosabb emberek méreteit is kezdi faragni: a magasságból inkább elvesz. A hordóba pedig már egy nehezebben mozgó, alacsonyabbra élt test könnyebben beleesik…  
Jóska bácsi falunk igazi szülöttje, az arra tévedőknek mindig van egy‑egy szaftos, szúrós története vagy meséje, amit olyan életvidám, kacér nevetéssel mesél, hogy ember olyan ropogósat máshol nem kacag. Hol az egykori báli történetek, hol a régi szomszédasszonyok szoknyalebegtető mendemondáiról csepegtet azoknak, kik a kapun „bésirülnek”. Istenadta egészsége van, máig egyedül hordja állatainak a szénát, de vakmerősége se kopott az évek során. A dombok, a létra viszont már megfogják őt is. Ha megkérdezik tőle: „Nagy a hágó, Jóska bácsi?”, megszusszanva válaszol: „Vótam, fiam, vótam.”



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!