Úgy vagyok, mint Józsi bácsi a hibabejelentőn. 
– Halló! Hibabejelentő?
– Igen, hallgatjuk.
– Hibát követtem el, amikor feleségül vettem Marist!
Józsi bácsi bajától annyiban különbözik a történetem, hogy négy évvel ezelőtt azzal követtem el hibát, hogy nyáron nem mentem hosszabb pihenőszabadságra. Így történt az, hogy november közepén a szomszédos megyében próbáltunk pihenni. Bármennyire is kedvelem a társaságot, a jó fej barátokat és ismerősöket, néha mégis úgy érzem, szeretnék tőlük távol lenni, ezért választottuk a szomszédos megye egyik kis települését pihenőhelyként. Már javában lubickoltunk, amikor megjelent a medencében egykori iskolatársnőm és férje. Gondoltam, ennyit arról, hogy ne találkozzak egyetlen cimborával sem. Szóba elegyedtem az ismerősökkel, végül is csak jó élmény volt a találkozás. Láttam, nemcsak ketten vannak, hiszen volt egy pocaklakójuk is. Most ugorjunk egyet a történetben.
Néhány napja eléggé unalmas, monoton munkát végeztem az udvaron. Odakerült egy férfi és néhány éves unokája. Az unoka az imént említett pocaklakó volt. Borús, esős idő volt. Kérdeztem a legénykét, bejön-e velem a házba. Büszkén mondta, nem fázik. Utána bemutatkozott: „Én Ádámka vagyok. Te ki vagy?” Szóval hamar barátság köttetett. Amíg tettem-vettem, addig Ádámka szórakoztatott. Korához képest rendkívül okos, értelmes fiú, de a kutyám ezt nem észlelte, sokáig ugatott rá. Amikor már megsokalltam az ugatást, mondtam Ádámkának, menjünk oda a kutyához, hadd lássa, hogy Ádámka is kedveli őt. Mondtam a fenevadnak, hallgass, Ádámka nem bánt téged, szereti a kutyákat. A munkát folytatva a kutya csak ugatott. Mosolyogva hallgattam, ahogyan újdonsült barátom üvöltötte a kutyának: „Hallgass, Ádámka nem bánt téged, szereti a kutyákat.” S miközben azon méláztam, hogy Ádámka pocaklakó korától mi minden történt velem, és mennyi mindenért hálás lehetek, Ádámka újabb mosolyt csalt az arcomra. Csokit adtam neki, illedelmesen megköszönte, és azt mondta: „Tegnap tatával gyümölcsös fagyit ettünk, és megegyeztük, nem mondjuk el anyának, de amikor hazaértem, mondtam, hogy tatával megfogadtuk, nem mondom el, hogy gyümölcsös fagyit ettem.” Ádámka különleges ajándék volt szülinapra, ha szemfülesek vagyunk, láthatjuk, mindennap kapunk „Ádámkát” a Gondviseléstől.