Koppanásra hasonló hangokra ébredt egy család, aminek ere­detét nem tudták felfedezni. Aztán másnap, harmadnap is. Napokon keresztül bosszankodtak a nemkívánatos ébresztő miatt. Néha csak pár kisebb csattanás hallatszott, aztán egyszer, hosszú percek után felfedezték, hogy nem egy kopogó szomszéd, és nem is egy elszabadult háztartási gép a hang forrása.

A naponta ismétlődő, hatá­rozott kis csattanásokat egy meglepően kitartó kis cinke okozza, aki nap mint nap ne­kirepül az erkély ablakának. Nagyjából ugyanabban az idő­­­pontban érkezett minden egyes reggel. A kis madár ké­sőbb megbátorodott, már a többi nap­sütötte ablakon is pró­bál­kozott. Néhol a csőre nyomát jel­zi egy pár centis nyom, máshol egész alakos madársziluett em­lékeztet a látogatására.

Új beszéd- és vitatémák adód­nak megjelenése óta a család­ban. Fáj a cinkének vajon, ahogy újra és újra nekicsapódik a fényes ablaküvegnek? Meddig bírják a csontjai a sok ütközést? Miért csinálja? Mi tükröződhet az er­kély­üvegen a reggeli órákban, ami a csöppnyi teremtést újra és újra arra készteti, hogy odarepül­jön? Senki se tudja, lehet, talány is marad, míg a világ.

Mindenesetre egy család nap­­jait feldobta, a kezdeti bosszankodások a koszos ablak­üveg miatt mostan­ra mókás momentumokká vál­tak. Szinte várják a kis sárgahasút, készenlét van minden reggel, hogy legyen, aki elriassza a kis cinkét, mielőtt még összetöri magát. A madárka pedig érkezik mindennap, ren­dületlenül.

Hogy meddig tart még a fura ébresztő, ki tudja. A picike kiscinke viszont emlékezetes nyo­mot hagyott, ha az ablakokról el is takarítják a lenyomatát, a viccesen bosszantó pillanatok bizonyára sokáig emlékezetesek maradnak.