Harcban a tavaszi fáradtsággal
Lehet, hogy csak az időjárás teszi, vagy az évszakok váltakozása – a tavaszi fáradtság, ahogy emlegetni szokták. A tünetei elég közismertek: általános levertség, apátia. Szerencsére időszakos a nyavalya, egy idő után elmúlik.
De ameddig tart, elég kellemetlen. Gondolom, sokaknak ismerős az érzés. Attól igazán kellemetlen, hogy az emberfia vagy történetesen lánya egyszerűen nem tud úgy működni, ahogy megszokta. Minden cselekvés teljesen értelmetlennek tűnik. Hiába van tisztában az ember azzal, hogy rengeteg tennivalója lenne, csak azokra van elég energiája, amelyeket feltétlenül muszáj elvégeznie. Néha még azokra sem. De nem ez a legrosszabb, hanem utána, az elmulasztott, halasztott tennivalók miatt érzett utólagos lelkifurdalás és az általa generált fölösleges stressz, magasabb vérnyomás. Ehhez képest szinte semmiség, hogy az embernek elmegy a kedve attól, hogy kommunikáljon a külvilággal. Még az a veszély is fenyegeti, hogy magába száll, de mellé esik.
Akinek mindez nem ismerős, az örülhet neki: eggyel kevesebb gondja van. Már csak azért is, mert nem egyszerű megbirkózni vele. Pedig nyilván kezdeni kell vele valamit.
Nincs rá tuti receptem. Valószínűleg mindenkinek személyre kell szabnia a saját megoldását. Ki lehet próbálni például a környezetváltást. Kapóra jön például, ha viszonylag bejárható távolságban tartanak a hétvégén valami fesztivált. Tavasszal sajnos kevés példa van ilyenre, de például a Szent György Napok pont ilyen. Ahogy mondani szokták: kapóra jön.
Ellátogatni egy másik városba minden különösebb cél nélkül, mondjuk a Hobó-koncert ürügyén és megkóstolni a helyiek kézműves sörét például segít kitisztítani az ember fejét. Persze a koncert önmagában nem segít. Hanem a tény, hogy úgy döntöttünk, elmegyünk.
A kirakodóvásárban sétálva ugyanis tudatosul az emberben, hogy azért van ott, mert oda akart menni, és nincs ebben az égadta világon semmi kivédhetetlenül sorsszerű. Így tudjuk elhitetni magunkkal, hogy tavaszi fáradtság ide vagy oda, képesek vagyunk még döntéseket hozni és azokat végrehajtani.
Ide passzol Hobó, azaz Földes László egyik dalának refrénje, amit vasárnap is előadott Sepsiszentgyörgyön. „Oly sokáig voltunk lenn, / Hogy nem is tudjuk, milyen fenn”. Ha ezt végiggondoltuk: mehetünk dolgozni.