„Amikor házasodsz, restában hordom a vizet” – mondogatta egy-egy szomszédom, ismerősöm, amikor még zsenge korú legényke voltam, és kisegítettem őket valamiben. Idő teltével nemcsak megmosolyogtam a biztatást, hanem mondogattam is, jó lesz a „resta” víz, csak arra kérem, hogy minden egyes térés után hagyják nálam a homokszitát, hogy tudjam majd eladni, és az árából vegyek valami hasznosabbat is.
Bizonyára még sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor egy-egy lakodalom nemcsak egy-két napos ünnep volt. Röpke két évtizeddel ezelőtt a szomszédban még voltak nagy ünnepi készülődések. Az esküvőt megelőző vasárnap a legények lakodalmaságakért mentek, amelyeket a lányokkal együtt csütörtökig fel is díszítettek. Ha jól emlékszem, kedden, szerdán az örömszülők levágtak egy-egy állatot, és abból főztek a csütörtöki ágdíszítőknek, illetve a szombati nagy mulatság résztvevőinek is. Szóval a sok sürgéshez-forgáshoz jól jött a segítség és egy-két veder víz. Gondolom, innen ered a „restában hordom a vizet” biztatás. 
Az elmúlt napokban nem házasodtam, mindössze házfelújítás szaporította teendőimet. A szomszédok, a barátok és a rokonok sem rostában hordták a vizet. A rosta legtöbbnyire a kétkezi szorgos munka, a naponkénti több tálca sütemény, kürtőskalács, friss házi tojás vagy éppen egy bátorítás, jó szó volt, amely akár a távolból érkezett. Hiába a kihívások sokasága és a folyamatos fáradtság, mégis úgy éreztem, jó nekem, nekünk itt lakni. Nekünk, székelyföldieknek! Nap mint nap bőrünkön tapasztaljuk a nehézségeket, amelyeket elénk gördít a nagybetűs, de azt is látnunk kell (ha nem is olyan intenzíven, mint évtizedekkel ezelőtt), itt még nem ismeretlen a kaláka kifejezés, még ismerjük a szomszédot – ha bemegyünk hozzá, nem azt mondjuk neki, fújd fel a kalapácsodat, ha az utcán érdeklődünk, még nagyon jó eséllyel segítenek, és nem azt kérdezik: nincs telefonod? 
Szóval elő a „restáinkkal”, és ne legyünk restek, ha segítséget kérnek tőlünk! S ha netán rajtunk segítettek, Lúdas Matyival együtt fogadjuk meg: „ ha az Isten erőt ád, / `S életben megtart, majd megszolgálom”. Természetesen, ha tehetjük, háromszor, és ne bottal!