Nemrég műszaki vizsgára kellett vinnem egy autót. Úriemberek fogadtak, amíg vártam, megkínáltak teával, felhúzták a fűtést a kicsiny várószobában és elmondták, hogy miért kell többet várni a megszokottnál. Nem lepődtem meg a hosszabb várakozási időn, ráadásul a laptopom is nálam volt, arra gondoltam, hogy legalább lesz időm jegyzetet írni. Meg témám is. 
Eszembe jutott ugyanis egy korábbi tapasztalat, amely némileg hasonlít az autó műszaki vizsgáztatásához, mégis más. Miközben üldögéltem, jöttek-mentek a mérnökök és sofőrök: mind férfiak. Gondolom, az Olvasó sem nőket lát lelki szemei előtt, amikor azt olvassa, hogy mérnök és sofőr. Alapvetően férfias területre merészkedtem, tény.

Korábban már megtanultam, hogy ha történetesen nem az ember, hanem az ember lánya indul hasonló helyre, és nincs olyan jellegű műszaki tudása az autókról és azok alkatrészeiről, mint egy férfinak, aki kisfiú kora óta autókkal játszik, akkor érdemes alaposan felkészülnie. Akkor egy alkatrészért kellett elmennem a bontóba, de előtte készültem, dokumentálódtam, érdeklődtem, jegyzeteltem, sőt még puskát is írtam magamnak, hogy ha kell, tudjak lesni. Hiába készültem és magyaráztam meggyőzően, hogy mit szeretnék, mert a férfi, aki a bontóban fogadott, szemmel láthatóan nem volt hajlandó elfogadni, hogy egy nővel kell beszélnie. A vállam fölött ugyanis mindegyre az autót leste, amelyből kiszálltam, hogy jön-e még valaki, van-e velem egy kompetens személy (értsd: férfi), akivel beszélhet. Elmondtam, hogy miért jöttem, mire van szükségem, milyen autóhoz, mire csak annyit kérdezett, hogy egyedül jöttem-e. Nem, gondoltam, elkísért egy száztagú cigányzenekar, csak útközben lemaradtak. Végül szemöldökét ráncolva, mély sóhajjal vette tudomásul, hogy velem kell beérnie, úgyhogy meghallgatta a kérésemet, ímmel-ámmal megkereste a szóban forgó alkatrészt, amit kifizettem, és eljöttem. 
A nemi alapú diszkrimináció Székelyföldön része a hétköznapjainknak. Apró gesztusokban mutatkozik meg, átszövi a mindennapokat, megszoktuk. De saját, illetve ismerőseim tapasztalata alapján sokkal intenzívebben, mint Európa nyugati vagy északi részein. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy vannak kivételek. Meg azt is hozzá kell tenni, hogy szerencsére nem is olyan intenzív ez a társadalmi jelenség, mint például Iránban. És azt is, hogy nemi alapú diszkrimináció alatt nyilván nem a férfiak hátrányos megkülönböztetésére gondolok, hanem a nőkére. Lehet, hogy nem túlzás, ha azt mondom, az ilyen jellegű tapasztalatok születéskor kezdődnek, mert Székelyföldön nem mindenhol gyermek születik. Van, ahol leánka. Édesanyám mesélte, hogy évtizedekkel ezelőtt, egy volt munkatársa meglepődve vette tudomásul, hogy a leánkáért is adnak gyermekpénzt. Merem remélni, hogy ma már sehol, senkinek nem meglepő ez a tény.
Közben véget ért a műszaki vizsga, az autó megfelelt a követelményeknek. Az úriemberek úgy búcsúztak, ahogyan fogadtak. Egészen normálisnak hangzik, nem?