Vissza, de milyen áron?
Négyéves eltiltás után fordulni látszik a széljárás: az orosz sportolók és válogatottak nemzetközi visszatérése egyre több sportágban válik valósággá. Újabban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése borzolja a kedélyeket: ennek értelmében azonnali hatállyal vissza kell venni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) által rendezendő világbajnokságokra.
Mielőtt érzelmi szempontból közelítenénk meg a kérdést, gondoljunk bele, hogyan festene mindez a valóságban, hiszen a döntésnek számos gyakorlati és logisztikai következménye is van, ugyanis a jövő évi világbajnokságok már előrehaladott előkészületi szakaszban járnak. Az IIHF érveit, miszerint a változtatás széles körű koordinációt igényel az illetékes tagszövetségekkel, szervezőbizottságokkal és a fogadó hatóságokkal, beleértve a versenyformátumok, a menetrendek, az utazási és szálláslehetőségek, valamint a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát, a CAS nem vette figyelembe, így az orosz hokicsapatokat oda veszik vissza, ahol a 2022 februári kizáráskor versenyeztek volna. Ennek értelmében a férfi felnőtt orosz csapat jövő májusban Németországban szerepelhet, ahol a magyarok is érdekeltek.
Oroszország – és az ukrajnai háborúban Moszkvát pártoló Fehéroroszország – hokiválogatottjai már öt világbajnokságot voltak kénytelenek kihagyni, s az idei téli olimpián sem vehettek részt. A fehéroroszok nem fellebbeztek a CAS-nál, így velük szemben továbbra is érvényes a felfüggesztés, legalábbis egyelőre. A jelenlegi helyzetben ráadásul még az is megtörténhet, hogy az oroszok indulása nyomán az ukránokat zárnák ki, akik húszéves kihagyást követően harcolták ki a feljutást, ám az elitben jelenleg az övék a legrosszabb helyezés a világranglistán.
Apropó, széljárás. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2026-ban már nem tartja érvényben a korábbi, orosz sportolók részvételét korlátozó ajánlásait. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség júliusban visszaengedte az orosz és fehérorosz válogatottakat, illetve súlyemelésben, vívásban, birkózásban és tornában is jelentős enyhítések történtek. A kérdés tehát már nem feltétlenül az, hogy visszaengedik-e az oroszokat, hanem az, hogy milyen feltételekkel, illetve mihez kezdenek a sport és a politika kibogozhatatlannak tűnő kapcsolatával.
Négy év irtó hosszú idő egy sportoló életében, főleg, ha valaki a legjobb éveiben a pálya széléről kénytelen nézni, ahogy mások versenyeznek a világ legjobbjai között. Az orosz sportolók jelentős része 2022 óta ilyen helyzetben van, és mint tudjuk, a sportolói pályafutás véges, az elvesztegetett éveket nem lehet visszaadni. Ugyanakkor megválaszolatlan a kérdés, kell-e, és milyen mértékben viselnie egy sportolónak a következményeit annak, amit hazája politikai vezetése tesz? Meggyőződésem, hogy az orosz sportolók többsége nem feltétlenül támogatja a háborút, nincs beleszólásuk az ország vezetésének döntéseibe, ráadásul kizárásuk óta a nemzetközi versenyek is veszítettek színvonalukból. És akkor ott van még a sport egyetemes jellegének gondolata is: a versenypálya elvileg olyan hely, ahol nem az útlevél, a politikai hovatartozás vagy a nemzetközi konfliktusok, hanem a teljesítmények döntenek.
Értelemszerűen a másik oldal érvei sem söpörhetők félre. Ukrajnában továbbra is véres háború zajlik, így hogyan és miért ünnepelhetné ismét saját zászlaja alatt egy ország a sportsikereit, miközben a szomszédjában embereket öl meg? Képzeljük egy pillanatra magunkat egy olyan ukrán sportoló helyébe, aki egy dobogón kell álljon azokkal, akiknek hazája lerohanta az övét.
A kizárásnak ugyanakkor volt egy fontos üzenete: a nemzetközi sportközösség nem tekinti következmények nélkülinek az agressziót. Ha viszont a sportvilág szép lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, az alapjaiban rengetheti meg a szankciók súlyát.
A sport nem tudja megállítani a háborút, nem is feladata, hogy igazságot tegyen a nemzetközi politikában, de nem tehet úgy sem, mintha semmi sem történt volna. A visszatérés lehetősége és a következmények nélküli visszafogadás viszont két különböző dolog, és a kettő közötti határvonalat kellene most megtalálnia a sportvilágnak.
