A feszített tempójú, pörgős hétköznapok végén sokszor elgondolkodom azon, milyen lenne ugyanezeket a köröket kicsit lassabban megtenni. Mennyi időbe telne, ha nem sietnék, nem próbálnék még eggyel több elintézni- és megtennivalót belezsúfolni egyetlen napba? Milyen lenne a végeredmény, ha mindezt nehezített körülmények között kellene megtegyem, például autó, korlátlan internet-hozzáférés, netán villanyáram nélkül? 

A kérdés nem költői, hiszen több értelemben szélsőségessé váló világunkban egyre gyakoribbak a hosszú, súlyos hatással járó áramkiesések – a legutóbbit Spanyolországból és Portugáliából jelentették. Az európai villamosenergia-hálózat problémája nemcsak a háztartások működését, de közösségi eseményeket, utazási lehetőségeket, és ki tudja, még mi mindent korlátozott vagy lehetetlenített el. 
Mi legutóbb két évvel ezelőtt, egy nyári vihar következtében maradtunk áram nélkül hosszabb időre, közel másfél napig, akkor a gyergyói térség több községében volt hasonló a helyzet. Abban a másfél napban viharkárokat takarítottunk a saját és a szomszédjaink udvaráról, aggódtunk a távolabb lévő szeretteinkért, mert telefonálni sem tudtunk, és az az időszak munka szempontjából is kényszerpihenő volt számomra. De mint minden váratlan (vész)helyzet, ez is hasznos volt abból a szempontból, hogy ráirányította a figyelmünket arra, milyen mértékben vagyunk kiszolgáltatottjai a technológia vívmányainak, milyen nehezen tudunk boldogulni ezek nélkül. Bár jó volt gyertyafénynél vacsorázni a kamrában lévő finomságokból, aggasztó volt a leolvadt hűtő és a lemerült telefonok látványa. 

Az Európai Bizottság márciusban megfogalmazott ajánlása szerint legyen három napra elegendő vésztartalékunk élelemből, vízből, gyógyszerből és energiaforrásból – legalább. Az éghajlatváltozás hatásai, a geopolitikai feszültségek hatásai, a nagy léptékű rendszermeghibásodások kiszámíthatatlanok, így a közvetlen környezetünket kell biztonságossá, nyugodttá tennünk, amolyan jég-hátán-is-megélni-tudó magatartást gyakorolnunk. A legnagyobb kérdés talán az, hogyan kezdjünk hozzá. Hiszen ez a törekvés a csúcstechnológiás gépek, eszközök, információáradat közepette, állandó rohanásban egészen extrém feladatnak tűnik. Nehéz megtalálni magunkban a nyugalmat és a megfontoltságot, berendezkedni egyszerűbb, élhetőbb hétköznapokra – pedig ma szinte minden, a világban lejátszódó történés ennek fontosságára figyelmeztet. Természetesen akkor tudunk nyugodtak maradni, ha vannak megküzdési módjaink, amelyekkel nehéz helyzetekben gazdálkodni tudunk. 

Fontos lenne, hogy ezt felnőttként is megtanuljuk, ugyanakkor az iskolai oktatás részévé váljon az elsősegélyképzés, a vészhelyzetekben való teendők elsajátítása, hiszen életet menthet, ha jól tudunk reagálni, dönteni az embert próbáló időszakokban. Mert ilyenek háborús fenyegetettség, természeti katasztrófa hiányában is adódnak: ott és akkor nem árt, ha nem pánikrohammal válaszolunk a kihívásra, hanem cselekedni tudunk, az adott helyzetben a legmegfelelőbb módon.