A Szentléleknek ez a gyümölcse nem azonos az érzéketlen emberek közönyével, akik mindennemű kellemetlenséget hajlandók elviselni. De nem is buddhista közömbösség ez, mely csak látszatnak tartja a valóságot. A Szentlélek e gyümölcsének pozitív jegye az állhatatosság.
Megmutatkozik a kellemetlen elfogadásában, elviselésében. A keresztényt, aki tudja, hogy sok viszontagságon át kell eljutni a dicsőséghez, megtanítja erős lélekkel elviselni a megpróbáltatásokat, a kellemetlenségeket. Nem engedi, hogy lázadóvá legyen, hogy Istent felelősségre vonja, nem enged az ember ajkára káromló szavakat. Nem engedi, hogy az ember hite megrendüljön vagy elvesszen ezek között.
Megmutatkozik az emberekkel szembeni magatartásban is, megtanítja elviselni az emberek állhatatlanságait, zsörtölődő, furcsa szokásait, hibáit, rosszakaratát. Nem engedi, hogy bosszúállóvá, haragossá, szeretetlenné, durvává váljon az ember. Megfékezi az ember nyelvét, visszatartja a kezét, elűzi a botrányokat. Ezt eredményezi a Szentlélek e gyümölcse.
Mindezek után ki ne döbbenne rá, hogy milyen nagy ajándék, és mennyire rászorul az ember. Ki ne jönne rá, hogy a mindennapi életet nélküle élni nem is lehet. Ki ne adna igazat annak a bölcsnek, aki azt mondotta: a háborúhoz három dolog kell: pénz, aztán pénz, és aztán megint pénz. A mindennapi élethez is csak három dolog kell: türelem, aztán türelem, és újra türelem.

Bizony, mennyi türelemre van szükség a családban, a közösségben, a munkahelyen. Nélküle egy lépést sem lehet tenni, egy szót sem szólhatunk, egy cselekedetet sem végezhetünk, hogy az jó legyen. Csak türelemmel győzzük az életet.
Legnagyobb problémáink egyike: nincs türelmünk sokszor sem az élethez, sem az emberekhez. A megpróbáltatásban kétségbeesik, elkeseredik, a kereszt alatt összetör. Nincs türelme gyengeségeinek elviselésére, mindenre felcsattan, mindenért felidegeskedik.
Nagy szükségünk lenne a türelemre. Nagy szükségünk lenne a türelmes Jóbokra, akik tudják mindig mondani, minden körülmények között: „az Úr adta, az Úr elvette...” (Jób 1,21). Szükség lenne Szókratész magatartású emberekre, akiről azt mondja a krónika, hogy a folyton pattogó, pereskedő, kötekedő, átkot és szitkot szóró felesége zsörtölődéseit is türelemmel tudta viselni, s még akkor is, amikor a háborgó felesége egy dézsa mosogatóvízzel nyakon öntötte, akkor is mosolyogva mondta: ejnye, ezt tudhattam volna előre is, hisz a mennydörgés után eső következik. 
Nekem nem lenne-e rá szükségem? Mennyire vagyok türelmes az élet dolgaiban? Mennyire vagyok türelmes embertársaimmal szemben?
A Szentlélek gyümölcse a türelem. Sokat kellene kérnem, hogy az én életemben is teremje meg ezt a gyümölcsöt, melyről Tertullianus azt írja: „A nőt ékeiben díszíti, a férfit megpróbálja, dicséretes az ifjúban, elismerésre méltó az öregben”. Sokat kellene kérnem! És még egyet: ahogy Jakab apostol mondja: „Példát kellene vennem azoktól, akik türelmesek voltak. A bajok állhatatos elviselésében és a türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak” (Jak 5,10), vagy ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Kövessétek azokat, akik a hit és a béketűrés által az ígéretek örökösei” (Zsid 6,12).
Jézusom, már az ószövetségi bölcs azt mondja: többet ér a türelmes a hősnél, s aki uralkodik önmagán, különb annál, aki városokat hódít. Tégy engem is türelmessé, hogy az élet megpróbáltatásaiban is, és embertestvéreimmel szemben is türelmes legyek. Uram, ha sokszor elfogy a türelem, s türelmetlen vagyok, légy te hozzám türelmes!