Az Úr napját szenteld meg! – így szól a harmadik parancsolat, amely elsősorban nem a mai ünnepre vonatkozik, hanem a vasárnapokra. A teremtéstörténet szerint Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik nap megpihent. A Szentírás azt írja, hogy amikor Isten megteremt valamit, akkor „leül”, megnyugszik és gyönyörködik teremtményeiben. Azt, hogy az egyház tanítása szerint az ő képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, az is bizonyítja, hogy mi magunk is nagyjából így működünk. Elég, ha csak kettőt gördítünk a közösségi oldalon, máris láthatjuk, hogy hányan kertészkednek, veteményeznek a kora nyári napokon, és miként gyönyörködnek még nem is a termésben, hanem a palántákban. Néhány napja egy kedves ismerős ugyancsak a közösségi oldalon egy fotóval és a következő bejegyzéssel büszkélkedett veteményesével: pszichoterápián. Azért is tetszett a jópofa bejegyzés, mert én magam is annak élem meg a becsülettel elvégzett munkát, feladatot. Szóval, bármennyire is mást diktál rohanó világunk, mindannyian érezzük, szükségünk van a hetedik napra, vagyis az Úr napjára és az Úrnapjára. Kell egy nap, amikor kiszakadunk a hétköznapokból, és ez nem feltétlenül abban kell megnyilvánuljon, hogy megettünk háromtálcányi miccset és megittuk a szomszéd kicsibót raktárából az összes nedűt. Annál is inkább abban kellene megmutatkozzon, hogy időt adunk a lelkünknek, a szokáskereszténységünkből kilépve lépünk be a templomajtón, s a nap folyamán hálát adunk a szüleinkért, gyermekeinkért, barátainkért, és mindazért, amink van. A mai ünnep, azaz az Úrnapja, Jézus testének és vérének ünnepe lehetőség lelkünk rendbetételére. Nagyon tetszett a közelmúltban egy plébános mondása, miszerint Jézus Krisztussal való találkozás az Oltáriszentségben nemcsak egyes asszonyok kiváltsága. Külön felhívta a férfiak figyelmét arra, hogy ez a találkozás, idézem: „sokkal többet tud adni, mint a kocsma vagy az asszony”.
Régen a néphagyomány az oltáriszentség úrnapi körbehordozásának a gonoszt, a betegségeket és a természeti csapást elűző erőt tulajdonított. Ha alaposan szétnézünk, láthatjuk, ma még nagyobb szükségünk van a korábbiakban felsorolt erőkre. A gonoszért, gonoszságért nem kell kimenjünk az utcára, utolérjük önmagunkban is, de készen házhoz jön. Lásd: telefon, tévé, internet, reklámújság, és olykor még a közéleti újságban is. A betegségek is megtalálnak anélkül (ahogy egyesek hiszik), hogy a levegőből repülőről ránk hintenének bármit is. Sokszor mi magunk vagyunk a felelősek, mert ha megizzadunk, hideg vizet iszunk; ha hetek óta van egy-két tünetünk, azzal nem megyünk orvoshoz; ha lelki traumánk van, nem beszélünk róla, nem kérünk segítséget, csak a pohár aljára nézünk. A természeti csapások sem kímélnek. Habár hálásak lehetünk, hogy eddig mifelénk a föld is csak enyhén rengett, árvíz sem pusztított az elmúlt időszakban. De a szárazság is elég egynek… Szóval Úrnapja van! Nem azé az úré (az ilyen nem úr, bármennyire is annak hiszi magát), aki kapcaként használja alkalmazottait, s esetlegesen az úrnapi körmenetek miatti útlezárások közepette a terepjárójával a központban háborog, hogy mi a fenéért nem halad. Annak az Úrnak a napja van, aki az ének szerint is: „Úr s Király a föld felett” és akitől, gyakrabban is kérhetjük: „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”