Egy szó cikázik a fejemben: presztízs. Elgondolkodtam rajta, mit is jelent, a pontosabb válaszért gyorsan fel is ütöttem a magyar értelmező szótárt. A presztízzsel rokon jelentésű szavak a tekintély és a hírnév. Egyfajta meghatározásként pedig a következőre bukkantam: erkölcsi elismertség; kiérdemelt tisztelet, amelyet egy személy, csoport egy közösségen belül a képességeivel, eredményeivel és magatartásával elért; helyzetből fakadó tekintély. 
Nevetséges! A szó lassan nem több, mint üres frázis. Orvos, ügyvéd, politikus, írnám az újságírót is, presztízzsel járó tisztségek? Egyre kevésbé. Maradok a saját címkémnél. A világban mindennap számtalan esemény játszódik le, ám a média csupán egy részükről tájékoztatja a nyilvánosságot. Vajon hogyan dől el, miről olvashatunk a médiában? Az újságírók, szerkesztők szűrőjén hatalmas információáradat özönlik át. Ezek közül a média szelektál, dönt arról, melyik témákat engedik át, illetve tovább a nyilvánosság elé. 
A döntésben nemcsak a saját maga által fontosnak tartott szempontok, de az emberek feltételezett elvárásai is vezérlik az újságírót, hiszen egyik célja a közönség számának maximálása. Minél több embert érint a téma, minél váratlanabb egy esemény, annál valószínűbb, hogy a szerkesztők beengedik azt a nyilvánosság terére, tehát bekerül az újságba. Elméletileg hatalommal rendelkeznek. Ugyanakkor át kell hogy érezzék az újságírók vállán nyugvó felelősséget is! Ehhez képest legtöbb esetben csupán szócsőnek, kisiskolásnak nézik az újságírót, akinek lediktálják, mit írjon, és elvárják, ne gondolkodjon. Ha mégis megteszi, mit kap cserébe? Ha utánanéz a témának vagy a témában elhangzottaknak, és szembesíti is az interjúalanyt, vagy saját helyszíni tapasztalatait foglalja bele cikkébe, rögtön a megjelenést követően csörög a telefon. Nekünk szegezik a kérdést: Hogy képzeli, hogy merészeli? Vagy csak egyszerűen a továbbiakban átnéznek rajtunk, a háttérben összesúgnak, és kérdik, mit keres ez itt? Nos, e sorok olvasóit biztosíthatom, ez engem motivál! Mert számomra ez nem egyéb, mint kitüntetés, nevezzük presztízsnek. Viszont másik oldalról, nem az ego játéka? Természetesen, a hibázás lehetősége mindenki munkájában fennáll, de sem én, sem kollégáim nem követünk el szándékosan hibát, nem akarunk senkinek kárt okozni, presztízsén foltot ejteni. 
A rádió, a tévé és az internet korában az újságok igyekeznek megtalálni azokat a területeket, amelyeken előnyeik megmutatkozhatnak. Azaz a nyomtatott sajtó munkatársai úgy igyekeznek tartani a versenyt, hogy a híreket precízebben, igényesebben, pontosabban próbálják megfogalmazni. Az írott szónak és a nyomtatásban olvasott szövegnek sokan még mindig nagyobb hitelt tulajdonítanak. További előny lehet, hogy az újság hírein el lehet időzni, az olvasó megválaszthatja, milyen tempóban és sorrendben olvassa el azokat – noha ez az internetre is igaz. Ha archiválásról van szó, akkor azonban előnyt élveznek a nyomtatott lapok, hiszen azok eltehetők, visszakereshetők. De a végére egy kérdés. Beszélhetünk még itt bárminek is a presztízséről?