Ma már mindennek is van világnapja, így mi sem természetesebb, minthogy az egyik legfontosabb alapélelmiszerünknek, a kenyérnek is legyen. 2001 óta ez az ünnep a Pékek Világszövetségének kezdeményezésére október 16-án van.
A kenyér nemcsak étel, szimbólum, fogalom is. Összeköti az embereket, társadalmakat, közösségeket, családot, nemzetet – a nemzetnek is van kenyere: a Magyarok Kenyere megtestesülésében. A kenyér érték, a kenyér élet. A magyar kultúrkörben az egyik legfontosabb ünnep is hozzá kötődik: az új kenyér ünnepe. Szeretet, útmutatás, bölcsesség, gazdagság, gondoskodás, imádság, minden megtalálható benne. Mindezt kifejezéseink, szólásaink, mondásaink jól tükrözik: kenyeres pajtás; kenyérkereső; kenyértörés; ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!; úgy kell, mint egy falat kenyér; megette a kenyere javát; áldott, mint a darab kenyér. Tehát a mindennapi kenyerünkben benne van maga az élet!
A kenyér az emberiség történetének egyik legősibb és máig legfontosabb élelmiszere. Nap mint nap megtaláljuk az asztalon, de ritkán gondolunk arra, hogy ez az egyszerű, mégis alapvető táplálék milyen mély jelentést hordoz. Az emberek évezredek óta naponta fogyasztják, nagymértékben neki köszönhetjük civilizációnkat, ezért éppúgy jelen van a vallásban, a történelemben, mint a hétköznapi életünkben. A Biblia is számos helyen utal a kenyér fontosságára, mint az isteni gondviselés kézzelfogható jelére. Az Ószövetségben Isten mannát – nem volt szó szerinti kenyér, de szimbolikusan annak tekinthető – küldött a pusztában bolyongó zsidóknak, hogy éhen ne haljanak. Az Újszövetségben pedig Jézus az élet kenyerének nevezi magát, ezzel is kifejezve, hogy a kenyér nemcsak fizikai, hanem lelki táplálék is. Az utolsó vacsorán, amikor megtörte a kenyeret és szétosztotta a tanítványai között, a kenyér Jézus testének szimbóluma lett, amely a keresztény világ fontos vallási szertartásaiban él tovább.

Azonban nemcsak a vallási szövegekben, rituálékban, hanem a történelemben is meghatározó szerepet játszik a kenyér. A középkorban az asztalon alapvető elem volt, és a társadalmi különbségeket is szimbolizálta: a gazdagok finom őrlésű fehér lisztből készült kenyeret ettek, a szegények durvább, rozsos kenyeret fogyasztottak. A kenyérhiány sokszor vezetett társadalmi feszültségekhez és forradalmakhoz. A francia forradalom előestéjén például a kenyérárak emelkedése közvetlenül hozzájárult a nép elégedetlenségéhez.
A kenyér az olyan mindennapi élet szimbóluma, ami mögött a kemény, verejtékes munka áll. A gabonatermelők, molnárok és pékek kezéből kerül az asztalunkra. Az ő munkájuk által terem, majd válik a búzaszemből liszt, a lisztből pedig kenyér – az az étek, amely nélkül az otthonok melege és az asztal öröme nem lenne teljes. Minden falatban ott rejlik a természet és az emberi erőfeszítés együttes eredménye, a mindennapi kenyér pedig arra emlékeztet, hogy tisztelettel tekintsünk azokra, akiknek keze munkája révén az asztalra kerül.
A mai világban, a jólét és a szegénység közepette, a kenyér továbbra is az emberi szükségletek legfőbb jelképe. Az élelmiszerhiány, a háborúk és az éghajlatváltozás mind-mind olyan tényezők, amelyek miatt a kenyérért folytatott harc a világ sok helyén ma is élet-halál kérdése. Míg egyes országokban bőségben élnek az emberek, addig máshol napról napra küzdenek azért, hogy kenyeret tehessenek az asztalra. Vidékünkön is sokszor természetesnek gondoljuk a kenyér meglétét, pedig nem az. Nem magától értetődő, hanem kérni kell. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”