Őszinte csodálkozást és örömet éreztem néhány évvel ezelőtt egy Budapest környéki bevásárlóközpontban, amikor megtudtam, hogy a pénztárak többségében fogyatékkal élő személyek dolgoznak. A sor egy picivel lassabban haladt, mint egyébként, de a minimális időveszteségért néhány kedves szó és mosoly kárpótolt, ami hosszú ideig velem maradt, bár tudom, hogy ez lenne a természetes nálunk is. Természetes lehetne, hogy a csökkent képességű személyek is értékesnek érezhessék magukat a munkájuk, a társadalomban betöltött szerepük által, ezzel egy időben pedig megkapnak minden támogatást. Arról, hogy ez közel sincs így, naphosszat beszélhetnénk, elég, ha csak a közlekedésre gondolunk.

Településeink nagy részén egy kerekesszékkel nem vagy csak segítséggel lehet eljutni hivatalba, boltba, kávézóba. A járhatatlan járdák, a mozgássérülteknek kialakított bejáratok hiánya vagy használhatatlansága mintha azt üzenné számukra: jelenlétük terhes, fölösleges problémákat okoz, s jobb, ha otthon maradnak. Csakhogy ezáltal még kiszolgáltatottabb, jogaikért harcolni képtelen réteggé válnak, a munkaerőpiacon szinte nulla eséllyel indulnak, alapvető jogaik sérülnek nap mint nap. Bár egyre több segítő intézmény, központ nyílik, hogy felzárkóztassa a fogyatékkal élőket, a változás lassú, alig észrevehető. Előítéleteinktől gúzsba kötve gondolkodunk azokról, akik valamiért másak, akiknek (látszólag) valamiből kevesebb van, mint egy átlagos embernek. 
Kincses városunkban közösségi kávézót működtet egy látássérült vállalkozó, aki bevételének kilencven (!!!) százalékát társadalmi célokra ajánlja fel, mégis a csőd szélén állva kellett segítséget kérjen. Szerencsére a kávézónak nem kellett bezárnia, hiszen a közösségi oldalon folytatott kommunikáció nyomán sokan vásároltak az itt forgalmazott különleges kávékból és fogyasztottak el egy feketét, amely itt készült, fogyatékkal élők munkája által. Senki sem tett különös erőfeszítést, mégis egy apró gesztussal üzent, kiemelve az ügy fontosságát. 
A történet nem tartalmaz következtetéseket, tanulságot: csupán egy pozitív példa, amelyet bármikor követni lehet, trendek helyett/mellett. Mert a hozzáállásunk, a véleményünk – mindannyiunké – elindít egy változást, fejlődést. Mert a jogszabályok gyökeres változtatása mellett a hétköznapok gyakorlata is fontos: a kereskedelmi egység működtetője ne csak azért építsen – sok esetben használhatatlan – mozgássérült feljárót, mert a törvény erre kötelezi, hanem annak tudatában, hogy ezzel segít, bátorít, esélyt ad az élhetőbb hétköznapokhoz.